Kicsit eltávolodunk az Undergroundtól, ugyanis amikor elkezdtük ezt az önjelölt „újságírósdit”, nekem az volt a kikötésem magam felé, hogy addig nem lelhetek nyugalmat amíg nem csinálhatok egy Veres „Gaobr” interjút. Lassan, de elkészült. Kevés magyar zenekar van akikről elmondhatom, hogy meghatározóak voltak számomra az életem során. Konkrétan az esküvőmön WMD volt a bevonuló zene és a nyitó tánc is, bár a barátságosabb dalok. 🙂
Szóval Veres Gábort, a Watch My Dying frontemberét zsibbasztottam a kérdéseimmel, de nem csak a WMD és a többi projektje lesz terítéken, hanem minden is.
(Géé)
Szia Gaobr! Rettentően nagy öröm számomra, hogy elfogadtad a felkérést. Mondhatom, hogy a WMD végigkísérte az életemet. Sok éjszakát töltöttem azzal, hogy a szövegeid próbáltam megérteni, hogy mégis mi a francot akarsz elmondani. Na és még sorolhatnám, hogy miért kurva jó az, amit eddig hagytatok magatok után az évek alatt.
Így, hogy körbe udvaroltalak, az első kérdésem nem lehet más mint, hogyan ismerkedtél meg a metal zenével és milyen hatással volt rád akkoriban?
Szia, köszi a lehetőséget mindenekelőtt! Melós családban nőttem fel, ahol apám munkáltatója miatt többször költözködtünk. Körülöttem a 80-as években kezdett elterjedni a metal, engem 10-12 évesen kapott el a gépszíj. A lakhelyváltozások miatt elég gyökértelen voltam, de a zenében lévő energia és közösségi szellem rengeteget segített. Bárhol, szó szerint bárhol összefutottál valakivel, aki zenekaros pólót viselt és máris nem voltál egyedül. Könnyű volt azonosulni a dalokkal, amik a különc és félig meddig mindenhonnan kinézett kölyköket összefogták. Emlékszem olyan lakótelepi sztorikra hatodikos koromból, hogy egy nagyobb csapat srác belénk kötött. Volt egy kis verekedés, ami addig tartott, amíg meg nem jelent egy ismeretlen, Manowar pólós középiskolás és kérdés nélkül szétrúgta mindenki seggét, aki belénk kötött. Ma már ez a fajta összetartás komikusnak tűnne. Rengeteget segített ez egy új helyen a beilleszkedésben és egyben a bizonyos körökbe be nem illeszkedés elfogadásában is. Olyan szemléletet adott, ami tart a mai napig is. Egyáltalán nem kell besorolni minden nyájba és nincs semmi baj a kívülállósággal.
Milyen stílusváltásokon mentél keresztül az évek során?
A klasszikus heavy metal zenék voltak akkor leginkább elérhetőek, nekem is Iron Maiden, Saxon, Black Sabbath kazettáim voltak. Később megérkeztek az extrémebb, útkereső stilusok, mint a thrash, ami hatalmasat szólt. Sosem felejtem el, amikor kijött a Master Of Puppets, Reign in Blood, Among The Living, már gyerekfejjel tudtam, hogy egy életre megtaláltam a helyem. Jöttek utána a crossover zenék, SOD, MOD, DRI és társaik, amik csavartak egy nagyot a sztorin a végtelen szarkazmussal és iróniával. A 90es évek elején beütött a death metal és a grunge egyszerre, szanaszét ágazott a rengeteg zsáner és szubkultúra. Izgalmas évek voltak, rengeteg bátor zenei kísérletezéssel. Doom, hardcore, grindcore, metalcore, sludge, stoner, fantasztikus volt végigkövetni, hogyan változik és terebélyesedik az egész. 2010 óta viszont egyre több a hagyománytisztelet és kevesebb az újítás. A zenei paletta leginkább a már meglévő stilusok fúzióiból szélesedik. A technikai fejlettség pedig össze sem hasonlítható a régebbi időszakok nyers energiáival. Mindig igyekeztem nyitott lenni, talán a glam meg a funk metalos dolgok amik kimaradtak, mert a rendszerváltás korabeli vidéki Magyarországon nem úgy érezte magát az ember.
Milyen volt abban az időben metálosnak lenni?
Sokkal népszerűbb volt a metal mint mostanában, de egyáltalán nem volt elfogadott. Egy kisebbség tagja volt bárki, akivel ezt elég gyakran éreztették is. Nem csak arról szólt, hogy mit raktál a magnódba otthon. Gyakori volt az ellenségeskedés más szubkultúrák tagjaival. Kivéve talán a punkokat, akiket még jobban kinéztek mindenhonnan, velük könnyű volt közös nevezőre kerülni.
A gitározás vagy az éneklés jött előbb az életedben?
Egy gyerekkori akusztikus gitár volt az első hangszerem. Sokáig nem érdekelt, mert senki sem zenélt a környezetemben. Ha jól emlékszem, a holland ős-death metal Thanatos egyik nagyon egyszerű, torzítatlan átkötőjét fedeztem fel a húrokon és onnantól rákaptam a dologra. Basszusgitározni kezdtem, beszálltam egy zenekarba 14 évesen. Az ének onnan jött a képbe, hogy kirúgtuk az énekesünket, én voltam képes a gitár mellett nagyon hangosan ordítani, így nálam maradt a mikrofon.
Volt más zenekarod a Watch My Dying előtt?
Több is, de hangfelvételig szerencsére kevés jutott el. Jópár csak gyerekkori poénzenekar volt, de olyan 15 éves koromtól már koncertező formációkban játszottam, leginkább HM2-es death metal vonalon. Az Abstract Butchery meg a Consecration volt, amikkel már a kazetta küldözgetős korszakban demóztunk is, meg voltak fellépéseink.
Kinek az ötlete volt a WMD megalapítása?
Eszenyi Imre basszusgitáros alapította a zenekart ’99-ben, miután távozott a Christian Epidemicből. Fél évvel később már egy esztergomi fesztiválon játszottunk.
Fel tudod idézni, milyen érzés volt először színpadra állni?
Úgy általában véve, vagy a WMD-vel? Életem első fellépése a Krematórium zenekarral volt a váci művházban. Egy Jolana Onyx gitárom volt valami csöves Regent kombóval meg egy kölcsön torzítóval. IFA platón, ponyva alatt utaztunk a cuccal. Eléggé be voltam szarva, fel se mertem nézni az emberekre, csak daráltunk veszettül. Hazafelé nem hozott el mindenkit az IFA, így a fél zenekar ott ragadt a helyszínen. 15 évesek voltunk és szülői felügyelet nélkül csináltuk ezt az egész mutatványt.
A WMD-vel nagyon frissek voltunk az első koncerten, talán kèt-hàrom hónapja lehettünk együtt. Bonyolult dalaink voltak és nem tudtuk tökéletesen eljátszani őket. Volt erdőjárás, leállás dal közben, meg ami csak kell, szóval nem voltunk nagyon magabiztosak. Azonnal átestünk egy összeomláson és egy doboscserén. A második koncerten iszonyúan meg akartuk mutatni, valószínüleg sikerült, mert még itt vagyunk.
A dalszövegeid sokunkra nagy hatással vannak. A saját tapasztalatokon kívül mi szokott még inspirálni?
Főleg a határidő, hahaha! Az az igazság, hogy szívből gyűlölöm a szövegírás folyamatát, minden alkalommal beledöglök. Nem vagyok egy tudatos szerző, ritkán vannak elöre betárazott jegyzeteim.
A szövegeket általában a felvétel napján, hajnalban rakom össze. A kialvatlan, stresszes vizsgaállapot kinyit valami olyan kaput, amihez másképpen nincs hozzáférésem. Ezt valami intuitív kirohanásnak nevezném, mert kevés tudatos ráhatásom van, szándékoltság meg abszolút semmi.
A feléneklés így még aznap történik, improvizálva, gyakorlás nélkül, valós időben. Legfeljebb a szótagszámokról meg a ritmikákról van fogalmam, de papírból megy fel minden, nulla próbával. Nem a felkészületlenség a legpontosabb szó erre, inkább valami extrémen koncentrált állapot. Rohadtul hajmeresztő mutatvány ez a zenekar, és a hangmérnök részéről is, mert senki sem tudja előre, mi fog történni, az óra meg ketyeg ugye. A kivitelezése is roppant egészségtelen, egyáltalán nem ajánlom senkinek.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy emiatt még senki se küldött el anyámba az évek alatt.
Amikor szöveget írsz, előre tudod miről fog szólni, vagy írás közben formálódik a mondanivalód?
A szövegírás legnehezebb része nekem mindig a témaválasztás. Hiában van egy csomó dolog, ami piszkál a hètköznapi életben, ezek ritkán alkalmasak egy metal zenekar dalszövegéhez. Ordítva előadni ezeket olyan lenne, mint minden munkához kalapácsot használni.
Ha megvan az alapgondolat, vagy egy kulcsmondat, akkor utána néhány óra alatt megvagyok. Minden dalnak van kiindulópontja, amiből ki van bontva valami allegóriával. Az első két EP-n sok a csapongás meg az esetlenség, de a Klausztrón már beállt ez a metódus. Vakon elindulva legfeljebb jól hangzó, tartalmatlan halandzsákat lehetne gyártani. Nálunk a kohézió mindig benne van, és emiatt tud hosszú távon is működni.
A Nicht vor Dem Kind mindig is rejtély volt számomra. Összefoglalnád röviden miről szól, és hogyan született?
Az NVDK az egyetlen szöveg, amit nem egészen józan állapotban készítettem, hahaha! Úgy emlékszem, akkoriban kezdett nálunk az átlagembernek is felfoghatóan megjelenni a globális multik hatása. Valami nagyon impulzívat akartam mondani arról, ahogy az óriáscégek hogyan darálnak le mindent ami az útjukban áll. Másnap persze nézegettem én is, hogy mire gondolhatott a költő, de lendületesnek tűnt és megmaradt.
Milyen hatással volt a zenélésre és a zenekar működésére a családalapítás?
Kiegyensúlyozottak és békések lettünk. Ja, nem.
A zenekarozás szempontjából olyasmi, mint széllel szemben vizelni, alvás helyett. Szerencsére elfogadóak a családjaink a semmire se jó szabadidős ökörkör irányába, vagy legalábbis ránk hagyják. Tudják, mire vállalkoztak. A zenekar tagjaival régebb óta ismerjük egymást, mint amennyi ideje családosak vagyunk. Huszon- meg tizenéves barátságokról van szó. Egyikünk se könnyű eset, de megtanultuk elfogadni egymás bogarait. Ennyi idő alatt kialakult annyi bajtársiasság, hogy ha valamelyikünk nehéz élethelyzetbe kerül, megvárjuk. Tartunk inkább egy-két éves szüneteket, minthogy megváljunk tőle. Ez az oka, hogy ennyi idő után is együtt vagyunk.
Hogyan éltétek meg, hogy az utóbbi években megváltozott a koncertekre járási hajlandóság?
Szűkíteném ezt arra inkább, hogy a klubokba járó hajlandóság radikálisan csökkent Magyarországon. Negyed-ötöd nézőszámok vannak, mint a Covid előtt. A nemzetközi fellépős nagykoncertek viszont mindig teltházasak és hetente több ilyen is van. Részünkről az a racionális döntés, hogy nem turnézunk csak a turnézás kedvéért és nem termelünk deficitet. Ez a tendencia egy lefelé tartó spirál, ami még nem ért le az aljára.
Próbáltatok valaha nemzetközi szinten is szerencsét próbálni?
Játszottunk Ausztriában, Németországban, volt Lengyelország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Csehország, Anglia. Valószínű túl korán ugrottunk bele, nulla rálátással és akkoriban még mindenhol kizárólag az angol szövegekkel lehetett érvényesülni. Az is lehet, hogy annyira magyar jelenség vagyunk, mint egy Belga, vagy IHM, nem tudom. Sok dolog változott azóta, nem zárjuk ki, hogy érdeklődünk még ebbe az irányba.
Gonosz kérdés, de melyik Watch My Dying albumot tartod a legjobbnak?
Nincs a fejemben rangsor, nem nagyon tudom összehasonlítani őket. Igyekeztünk különböző karakterű albumokat csinálni, remélem a következő megint egy másik világ lesz. Ha lehet filmes hasonlattal élni, nem olyasmiben gondolkodtunk, hogy az albumaink összefüggő vonalat adjanak ki, mint a Star Wars vagy Jurassic Park részek.
A legutóbbi lemezetek szövegei kevésbé burkoltak, őszintébb hangvételűek. Húzós időszak közben vagy utána íródtak? Segített a dalszövegírás abban, hogy kiadd magadból?
Mindenki húzós időszakban van egy ideje. Az Egyenes kerülőn szándékosan igyekeztem a lehető legegyszerűbbre venni a sorokat. Mondtam több helyen is, hogy a WMD mindig a kiszámíthatatlan, sötét jövőről szólt, csak az közben megérkezett. Meg lehet hallgatni a Duplikált Predesztinatív Kooperácíót, a Sztereotipet és tízenév elteltével maradéktalanul érthetővé váltak. Semmi értelmét nem láttam ezt a vonalat folytatni, mert mindennapos valóság lett belőle. Ötvenesek leszünk idén hárman is, nem gondolom, hogy ugyanaz lenne a dolgunk, mint harminc évesen. Ez a különbség a régebbi albumokhoz képest és az eltelt idő egy másfajta látásmódot hozott magával. Semmivel sem békésebb, mint eddig, sőt.
Több „egyszemélyes” projekted is van — mi motivált, hogy belevágj ezekbe?
Rohadtul ráértem, a magam és barátaim szórakoztatására csináltam dalokat, nagy elképzelések nélkül. Gitározni nem tudok, csak szeretek, de ettől sose zavartattam magam.
Először Hiinaar néven volt pár dal, nem volt velük semmi terv, csak valamit rá kellett írni a Bandcamp miatt. Összeraktam egy rakás ötletet, a barátaimat megkértem, hogy énekeljenek meg szólózzanak rajta. Nulla forintért kiraktam a netre, aztán a Metal.hu volt olyan kedves és mecénás jelleggel kiadta CD-n. Nagyon hálás vagyok érte, de van miatta némi imposztor szindrómám.
A Jolana Blastbeat egy demó volt, meg pár szösszenet. Lett belőle egy egyszemélyes koncert is, 10 perc alatt 13 dal. Elég nyomasztó élmény volt, egy Pod 2-esről akartam játszani, ami már a beállásnál elhallgatott. Többé nem lesz ilyen.
A Covid járvány alatt mindenki beszorult a családdal otthonra. Szülőként nagyon megterhelő volt kordában tartani a gyerekeket az online oktatás alatt. Ez ihlette a II.Rákóczi Ferenc Zeneipari Termelőszövetkezet alapötletét. Zenész haveroktól kértem random játékhangszerekkel készült sávokat, amiből teljes dalokat farigcsáltam.
Tervezted valaha, hogy ezeket a projekteket komolyabban is „megjáratod”?
Á, dehogy. Még ennyire sem akartam, mint ahogy sikerült. Sokkal tehetségesebb meg ambiciózusabb zenészek vannak nálam, akik még egy lemezkritikára sem kapnak esélyt, én meg most is itt beszélek hülyeségekről. Ez inkább kényszerbetegség, amivel a környezetemet büntetem.
Szeretném folytatni ezeket majd, csak közben úgy alakult az élet, hogy évekig egyáltalán nem rendelkeztem szabadidővel. Szó szerint. Néhány hónapja ennek az állapotnak a megoldásán vagyok, mert szeretnék még néhány évig élni.
Imivel el is indítottunk egy kétszemélyes projektet, amivel koncertezni is tervezünk. A neve Kind of Disaster, zeneileg nem teljesen metal, inkább valami katasztófaféleség. Leginkább az ő zenei ötleteit bontogatjuk ki, nagyon szórakoztató az egész. Erről többet inkább akkor mondok majd, ha megjelenik pár dal.
Segített valaki a projektekben, vagy teljesen egyedül jártál utána mindennek?
Hosszú kihagyás volt nálam a hangszerekkel, tízenévig még egy akusztikus gitárom sem volt. Fogalmatlan voltam a hangfelvételek készítéséről. A házi demózásnak sem voltak olyan könnyűre kitaposott útjai mint most, úgyhogy azt se tudtam, mit csinálok. Technikai felszerelésem a nullával volt egyenlő. Egy kibelezett, szar PC-n csináltam mindent, alaplapi hangkártyával, egy 3000 forintos Sony telefonos headseten. Ja, meg a Pod 2. Találékonnyá tesz ez a setup. A Hiinaar lemezen is felbukkanó John Novak Ausztráliából segített rengeteget a technikai kérdéseimmel.
Rengeteget tanultam a microchips.hu oldalról. Egy teljes mixelési oktatóanyag van náluk a nulláról kezdve, teljesen igyenesen. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egyedül akar demózni.
A Halálfej Együttesből ismert Kovács Attila barátom rengeteget motivált, ha kifogytam a lendületből, meg úgy általában is más lenne az életem nélküle. A leginspirálóbb ember, akit ismerek. Testvérek vagyunk mi, különböző szülőktől.
Van valamilyen személyes kötődésed a Jolana-hoz vagy inkább csak poénból vágtál bele?
Csak a pénz motivált természetesen. Fiatalként leginkább a kelet-európai hangszerek voltak elérhetőek, Jolana, Musima, meg hasonló KGST gyártmányú cuccokon kezdett a korosztályom többsége. Ezek a gitárok nem alkalmasak megfelelő highgain hangzásra, szóval nem rendeltetésszerűen használtuk őket. Nem is volt nagy becsületük. Felnőtt fejjel nosztalgiából elkezdtem gyűjteni a régi Jolanákat. Ez egy halál felesleges dolog, de másnak meg kispolskija van és még le is mossa. A Jolanáknak torzítva egy jellegzetes búgó orrhangja van. Annyira karakteresen ronda, hogy sportból csináltam ezzel egy hc/punk demót grind hatásokkal.
Most már lecsillapodott ez a mánia, de bakancslistán van egy full album készítése. Borzasztó lesz.
Több zenekarban is vendégénekeltél már — melyik ilyen kollaborációt emelnéd ki közülük?
Ezeket mindig értetlenséggel vegyes örömmel vettem. Az egyik kedvenc metal lemezem a Roadrunner United, amin valami egész elképesztő keresztbe zenélések mentek. Nagyban inspirálta a Moebius albumot és később a Hiinaart is.
Ez a szabad hozzáállás sokáig csak a jazz meg rap előadóknál volt elterjedt, és öröm látni, hogy végre a metal zenékben is hagyománnyá válik. Vendégként izgalmas volt belátni a félkész dalokba mindenkinél, meg hogy mennyire más a kreatív folyamat. Nyilván a Thy Catafalque megy a legnagyobbat, fangirlként sose gondoltam volna, hogy egyetlen dalnál többre is meghív Tamás, vagy koncert is lesz belőle.
Ha esetleg jut szabadidőd másra is, akkor azt mivel szoktad elütni?
A munkám mellett az Ott-Hont Alapítvány tagja vagyok, ami vadmentéssel és nehéz sorsú gyerekek és idősek közösségi alapú segítésével foglalkozik. A tevékenységeinket megnézhetitek a https://www.facebook.com/otthontalapitvany vagy az otthontalapitany.hu oldalon. Aki úgy érzi, elege van a netes kommenthuszárkodásból és tenne is valamit azért, hogy jobb hely legyen ahol élünk, várjuk szeretettel, minden segítség számít.
Hogyan látod most a magyar underground helyzetét?
Nehezen.
Gondoltál valaha arra, hogy hátrahagyd az egész zeneipart?
Sosem voltam a zeneipar része, csak egy műkedvelő kívülálló, aki jó zenészekhez csapódott. A zenekarozást rengetegszer abba akartam hagyni, a zenélést soha.
Ha egy üzenetet hagyhatnál hátra a dalaidon keresztül, mi lenne az?
Az, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni az önjelölt üzengetőket. Minden állításuk után oda kell tenni egy kérdőjelet.
Köszönöm, hogy türelmesen megválaszoltad egy rajongó kérdéseit. Nagyon boldoggá tettél és hiszem, hogy sokaknak tudtál újat mondani. Sok kitartást és a legjobbakat kívánom neked.