Ez most egy kicsit más interjú. Mondhatom, hogy elég jó személyes viszonyt ápolunk, így gondoltam legyen ez egy valódi kérdezz-felelek, hogy legyen idő kibontakozni. Heteken át vallattam, kérdésről kérdésre haladtunk. Én csak úgy szoktam jellemezni őt, hogy egy „kibaszott zseni”. Ő Bálint, azaz BÁL.
(Géé)
Szia Bálint! A legelső kérdésem nem lehet más mint, hogyan és mikor ragadta el a lelked a metal zene?
Szia Géé! A mikor az durván ’95-’97 körül valahogy (1-3 éves lehettem) és a hogyanra a válasz, az faterom, egy kazettás deck, fejhallgató és egy rakás kazetta, amiből egy Cannibal Corpse album volt a kedvencem. Először a kazik, kisiskolásként walkman-em is volt, utána CD-n hallgattam otthon magnón, menet közben, suliban discman-en, később mp3 lejátszón aztán jött a YouTube-ozás és a társai. Szóval korán kezdtem és azóta is része az életemnek ráadásul egy pár éve a kazetták megint nagyon lekötnek és mozgatják a fantáziám. Egyébként, volt amikor nem hallgattam olyan sokat, mert más műfajok kötöttek le, de mindig visszatért és most is uralkodó a zenehallgatási szokásaimban. Nem tudom hová ragozzam még 😀 A metál zene az élet.
Rokkerként is öltöztél? Édesapád zenélt is?
Tizenévesen volt egy olyan rövid időszak amikor fontosnak tartottam ezeket a külsőségeket és akkor úgy is öltözködtem mint egy trú, magyar, csöves rokker, de ez nem tartott sokáig, valszeg azért is mert akkor ez csak egy felszínes póz volt. Tetszett, hogy körülöttem senki nem öltözködik így, a használt katonai cuccok, szegecses csuklópánt és apám régi bőrdzsekije kiemeltek a közegemből, gondoltam. Összességében ez arról szólt, hogy, igen, ismertem egy pár zenekart, szerettem, hallgattam az albumaikat, de fontosabb volt, hogy más voltam mint a többi gyerek és ettől vagánynak éreztem magam. Érdekes, hogy a zene imádatából fakadó, bandapólós, warjacket-es időszak később jött el és ez azóta is tart, szerintem azért, mert ez már nem csak a látszatról szól. Itt már inkább arról szól a történet, hogy millió zenekart ismerek, soknak imádom a kiadványait és tudom, hogy mörcsöt venni fontos és hálás dolog, és amikor van rá, akkor megveszem és büszkén hordom a pólót, pulóvert, stb-t. Ennyit a rokkerkedésről. 2. kérdésre válaszolva, apám mindig is zenélt és zenél most is, több zenekarban is. Nem ismerem Magyarország összes gitárosát, de szerintem ő biztosan a top 10-ben van. Fater is bírja a metált, de őt inkább a blues és a jazz köti le és azt is játsza, bár benne van egy félig meddig aktív metal zenekarban. Csekkoljátok le a weboldalát itt: https://rosz.hu/ . Mi több, nagyfaterom is gitározott, ő balkezes volt, de jobboson játszott, mint Hendrix és ha jól tudom, több zenész is volt a családunkban, tehát a zene kreálása már genetikailag belém van kódolva.
Akkor adja magát a következő kérdés. Mikor kaptál rá aktívan a gitározásra? Mi volt az első dal amivel próbálkoztál?
Alsóosztályos koromban próbálkoztam. Faterom mutatott mindenfélét, de akkor még annyira nem kötött le és szívesebben játszottam számítógépes játékokkal minthogy rendszeresen skálázzak. A középsulis években dobolgattam egy pár évet, tanárhoz is jártam és az elektronikus zene készítésbe is beleszagoltam. Hozzávetőlegesen 13 éve kezdtem el gitározni igazán. Ekkor nagyon imádtam a core cuccokat (most is). Szóval, edzőtáborban voltunk a néptáncosokkal Veresegyházán 201x-ben és a LOAD barátom az Asking Alexandria Final Episode című slágerét játszotta gitáron a tornateremben a tanárunk hangcuccára kötve és a „nullák” szétrombolták az agyam. Ezt meg kell tanulnom – gondoltam és ez lett az első dal ami miatt komolyan és motiváltan gitárt ragadtam. Visszagondolva elég vicces, hogy egy ilyen „dallamtalan” nóta miatt ért be nálam a gitározás.
Hogy jött ebből a blekk? Kerestél valami sötétebbet vagy rád talált?
Igazából, már ekkor is hallgattam blekk bandák számait, de még nem tudatosult, hogy black metal-nak hívják azt ami szól. Ekkor nekem a metal az metal volt és nem tudtam vagy nem érdekelt, ha az egyik az thrash, a másik az death vagy black, vagy akár core 😀 Amikor elkezdtem gitározni, akkor a technikás, ritmikus, breakdown-os cuccok jobban felráztak és azt pörgettem sokat amiben volt ilyen. 2016-ban grafikuskodtam a HammerWorld-nél, iszonyat sokféle metalt kezdtem el hallgatni (tudatosodott a besorolás fogalma) és nyitottabb lettem a dallamosabb cuccokra. Itt igazából a Gábor kollégám volt aki beavatott a fekete fém misztikus rítusaiba. Ekkor tanultam meg értékelni a metal gonosz és sötét oldalát, ami a magánéletemben felbukkanó problémákra gyógyszer volt. Ez egy teljesen új világ volt, új érzésekkel és új tapasztalatokkal. Eluralkodtak a hallgatottsági listámon a blekk nóták. Egyből ráállt a kezem a blekkes riffekre amikor gitároztam és megdöbbentett, hogy a hangszerem mennyire a belsőmmel rezonál amikor ilyen aljas dolgokat játszok, meg az, hogy gyakorlatilag ilyen szinten hat rám maga a gitározás. Elöntöttek a saját riffek és a blekkes ötletek, amiket aztán 2017 körül el is kezdtem felvenni és valahogy így alakult a BÁL nevű projekt.
Honnan szereztél infokat a rögzítéshet és ahhoz ami vele jár? Édesapád segített? Mikor kezdtél dalokat kiadni?
Igen, apám segített abban is. A kezdetek kezdetén, cover videókat csináltam, amiket telefonnal vettem videóra, annak a mikrofonját használtam a hang rögzítéséhez is. Zoom B2 multieffekt + Hughes & Kettner Blue Edition kombó. Olyan hangosra tekertem a cuccot, amíg még nem hallottam recsegni a felvételt. Volt kölcsön Squier Strat-om majd vettünk egy Epiphone Les Paul Special II-t használtan. Ez volt az első saját gitárom. Később a B2-t egy Behringer UCA222-es hangkártyára kötöttem és használtam saját dalok kiötleteléséhez Audacity-be. Utána vettem egy Line6 UX1-t és a B2-t lecseréltem szoftverre (Pod Farm, line6 saját amp szimulátora) és a Dunát (első kiadott anyagom, full-length album, 2018 Október) már ezzel a szettel vettem fel és egy zsír új Squier Bullet Mustang-gal. Ez volt az első gitár amit egyedül vettem meg, nagyon szerettem, de nem tartotta rendesen a hangolást. A basszusgitár még kölcsön volt, egy régi Hohner vagy Höfner, nem emlékszem. A Duna számai a Nuendo-nak egy régi verziójába lettek felvéve és ott is lettek keverve, szintén faterom segítségével és ekkor még referencia (Wiegedood – De Doden Hebben Het Goed) alapján folyt a mixing mastering. Ez volt az első és az utolsó, ahol volt referencia munka és amibe segítséget kértem. Az Ősszel a Csillagok (2. kiadvány, demo, 2018 December) 2 nótáját már teljesen egyedül csináltam, elejétől a végéig. A Dunát amúgy felkapta a Depressive Illusion Records és készített is belőle 66 db kazettát, kibaszottul örültem neki és büszke is voltam.
Milyen folyamatai vannak a dalaid írásának? Eltervezed, hogy pl. csinálsz egy EP-t?
Általában gitárt fogok és elkezdem felvenni az ötleteimet. Az esetek legnagyobb hányadában a gitár és a dobok programozása párhuzamosan történik, utána a basszusgitár felvétele (ha van), majd a szintik feljátszása (ha vannak), sample-k és a legvégén rávokálozok a masszára. Ezt a folyamatot mélyen beszövi a mixing és ez az eszköz ugyan annyira fontos része a dalszerzésnek, mint a hangszerek komponálása, felvétele (kb. 50-50). Mastereleni már csak akkor szoktam, amikor egy adott mennyiségű dal már elkészült és készen állok a kiadásra. A dalok mennyiségétől függ, hogy mi lesz a kiadvány formátuma, de szeretek legalább 35+ percet összegyűjteni, hogy legyen belőle egy full-length. Van, hogy 1-2 dal kilóg a sorból, azok mennek egy külön mappába és azokat szoktam split-be kiadni másokkal. Vannak olyan dalok, amik bizonyos projektekhez készülnek, pl.: vetélkedős dalok (Bogren Digital dalok, Valeton dal, Black Record Covenant, stb.) vagy éppen Smara-val dolgozunk össze és akkor videóhoz / kisfilmhez készül a nóta vagy meghívásra egy összeállítás (compilation) albumra rakok össze 1-2 számot. Volt versfeldolgozás is (Petőfis évfordulós nóta). Ezek vagy single-ként mennek ki vagy feldobom őket valamelyik full-length-re. Pár éve még gyakori volt az is, hogy a saját verseimet zenésítettem meg, de mostanában nem jellemző, nem jönnek annyira a szavak mint annak idején. Ez itt mind a BÁL-ra jellemző, más projektekben előfordul, hogy más a helyzet. Haeskeff: csak szintis cucc, thecheesegrinders: koncepció alapján elkészült dalok a feleségem segítségével és akkor ott van a rengeteg megrendelésre, felkérésre elkészült dal amiben gyakran csak részben vagyok jelen, leginkább mint vokalista / vendég vokalista (dalszövegírással vagy kapott dalszövegekre) véletlenszerű sorrendben: zythaex, Kriegstreiber, Vargrike, The Utter, Mordakon, Trąd, Gurthadun, Isataii, Zahrimar vagy mint vokalista + utómunkás (mixing & mastering) véletlenszerű sorrendben: Tree of Hell, Goatkrieg, Hollow, Bluthammer, stb. Van olyan kiadvány, ahol csak masterelek, van ahol csak dobokat programozok és van olyan kiadvány amin melóztam valamit, de nem is tudok róla, hogy kint van, mert a megrendelő elfelejtett vagy nem akart szólni. Van olyan is ami már kész van, de még várunk a megfelelő pillanatra a kiadással. Olyan kiadvány is van, ami teljesen anonim (kollaboráció másokkal, de nem tettük nyilvánosságra, hogy mi csináltuk). Ami a legnagyobb durranás volt eddig 2025-ben, hogy Ben Koller (Converge) sávjait kevergettem a még ki nem adott Tree of Hell felvételekhez. Mostanában rengeteg projekten dolgozok párhuzamosan, és a spektrum is elég széles amiért nagyon hálás vagyok, na de bőven eltértem a dalírás folyamatairól, úgyhogy le is zárom ezt a témát.
Akkor mondhatjuk, hogy az egész életed a zene tölti ki. Van más is aminek tudsz időt szentelni? Hobbi?
Igen, mióta az eszemet tudom, a zene talán a legstabilabb dolog az életemben. A kitöltés a legjobb szó amit használhattál, mivel tényleg minden rést betöm és akár a nagyobb szakadékokat is képes kezelni. Jelenleg közalkalmazottként dolgozom, a zene másodlagos prioritást élvez, de megtaláltam a tökéletes egyensúlyt és hálás vagyok, hogy van időm mindenre. A zene című halmaz erősen billeg a hobbi és a munka tengelyén egy ideje. Egyébként nehéz ezt besorolni egy olyan kultúrában, ahol az van beléd nevelve, hogy a munka az egy szükséges rossz és csak a legszerencsésebbek végeznek olyan munkát amit valódiból szeretnek is. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy a hobbim és a munkám is a zene. Ezen felül fotózgatok is, de azt teljesen komolytalanul, leginkább koncerteket, amikor eljutok, de természetfotókat is szívesen lövök, meg az eget. Néha rákattanok 1-1 számítógépes játékra, akkor az tép ki az időmből és később mindig megbánom 😀 Nyelvet is tanulok, nem tudom mennyire tartozik a hobbi kategóriába. Azt hiszem ennyi.
A legtöbben, akikkel beszéltem, nem szokták hallgatni a saját alkotásaikat. Te hogy vagy ezzel?
Nem rendszeresen, de esetenként előszedem a nótáimat és általában azért mert szimplán eszembe jut egy-egy. Ilyenkor akarva akaratlanul is elkezdem ezeket elemezni, mi tetszik benne, mit csinálnék az adott pillanatban másképp szóval leragadok és ilyenkor van, hogy elég sok idő elmegy. Általánosságba véve, nem meglepő módon, minél közelebb van a mosthoz a kiadvány, annál kevesebb módosítani valót találok. Van arra is példa, hogy egyáltalán semmit nem változtatnék, pl.: a Krampusz album az úgy jó, ahogy van. Amit a leginkább újragondolnék és majdnem minden másodpercét átalakítanám az a Bloody Red Blues. Számomra ez egy nagyon értékes single, de közel sem tettem bele annyi energiát amennyit megérdemelt volna sajnos. 3 év múlva jön el a Duna 10 éves évfordulója és ennek alkalmából biztosan készül majd egy teljes újrafeldolgozás. Ennek pusztán a kíváncsiság az oka. Egyébként amikor saját dalokat hallgatok, mindig kényesen figyelek arra, hogy más ne hallja 😀 Eltölt egy ilyen kellemetlen, kínos, hülye érzés amivel nem tudok mit kezdeni. Vannak olyan arcok, akiknek saját maguk a hátterük a telefonjukon, amikor a saját cuccaimat hallgatom, azt érzem, hogy aki ezt észreveszi pont ugyanannyira ítélkezik fölöttem mint egy olyan ember fölött akinek saját maga a háttere 😀
A következő kérdésem pont az lett volna, hogy melyik anyagodra vagy a legbüszkébb. Akkor ezt meg is válaszoltad?
Tök őszintén mindig a legutolsó anyagomra vagyok a legbüszkébb, így félig meddig igen, meg is válaszoltam már ezt a kérdést. Mindig azt érzem, „na ez aztán nagyot fog durrani”, aztán van, hogy ez így van, van, hogy nem (persze a nagy durranás is teljesen hozzávetőleges). Ez egyébként csak a BÁL-ra vonatkozik, van ugye elég sok olyan projekt amiben benne van a kezem. Például ott van a kb 1 hete megjelent zythaex anyag és a pár napja megjelent Avaot album is. Az elsőre azért vagyok büszke, mert talán ez az első olyan metal release ami izlandi-magyar kollaboráción alapszik és tudni kell, hogy amikor elkezdtem ezt a blekk metán balhét, akkor nekem az izlandi zenekarok voltak a legnagyobb példaképeim, inspirációim. A másodikra azért, mert egy nagyon klasszikus, de iszonyatosan élvezetes, könnyen fogyasztható, jól producált norvég albumon vokálozok és ezt pl 2017-2018-ban sosem gondoltam volna. Lényeg a lényeg, a legtöbb kiadványra amin valaha dolgoztam büszke vagyok és mindnek megvan a miértje. Mindre úgy gondolok, mint egy új achievement teljesítése.
Na ezekeknek a kollab albumoknak a létrejöttét részletezd egy kicsit kérlek.
Mind online ismeretségnek köszönhetően jött létre. Maguk a projektek is lényegében üzenetváltások és file küldések halmaza. Volt amelyik baráti alapon készült el, volt ami munka volt és megrendelést teljesítettem. Azt figyeltem meg, hogy a baráti kalákák mindig hullámzóbbak, lassabb lefolyásúak, nehézkesebbek, mint amikor egy ügyféllel dolgozunk össze.
A közös munka egyébként azért nagyon jó, mert:
- Teljesen új embereket lehet megismerni a világ minden tájáról, új gondolatokkal, új szemlélettel.
- Akit már ismertél, egy másik oldaláról is, megismerheted a közös projekt miatt.
- Saját magadról is megtudhatsz újat.
- Tanulhatsz, ügyesedhetsz, elsajátíthatsz új készségeket.
- El lehet mélyíteni barátságokat vagy üzleti kapcsolatokat
Szóval mindenkinek ajánlom, akinek valamiféle kreatív munkája/hobbija van, legalább próbálja ki. Küldj egy üzenetet, egy emailt, nyomjad. Az online térnek köszönhető legnagyobb kollab amit elértem az a házasságom, mivel a feleségemet is az egyik szociális média felületen ismertem meg 😀
Látsz esélyt arra, hogy egyszer legyen egy „BÁL és a sleppje” koncert? Lenne olyan akivel megtudnád valósítani?
Ez a kérdés majdnem minden interjúban előjön és a válasz mindig nem. Ahhoz, hogy egy ütős „BÁL és sleppje” koncertet le tudjunk adni megint teljesen fel kéne forgatnom az életem és azt nem akarom. Kaptam már meghívást, nem egyet. 3-4 hónapja talán a magyar LiveNation írt rám, hogy keresnek előzenekart a japán Mono elé, akkor azért egy könnycseppet elmorzsoltam a szemem sarkába. Ez is egy plusz elfogadnivaló. Ez van.
Akkor nem tömöm a fejed, hogy álljunk neki :D. Milyen tanácsot adnál annak aki világhírű one-man karriert akar befutni?
Az első tanácsom az lenne, hogy ne black metal-t játszon. A második az, hogy készüljön fel arra, hogy ez befektetett pénz vagy rohadt nagy szerencse nélkül nem fog menni. Harmadik, töltsön heti minimum 2 napot gyakorlással, ötleteléssel, dalszövegírással, felvételkészítéssel, az eszközeinek megismerésével, használatuk tökéletesítésével, tanulással, a maradék 5 napot magazinok, webzinek, kiadók, promós cégek felkeresésével, üzenetek, emailek küldésével, telefonálgatással, a szociális média oldalakon rendszeres és minőségi tartalom gyártásával, interjúk írásával és végül rengeteg zenehallgatással. Negyedik és utolsó tanács, mondjon le minden másról, sokszor a saját egészségéről is. Legyen kitartó, türelmes, simulékony. Tanuljon meg hazudni, az elveit feladni, kétszínűnek lenni, nyaljon oda is ahonnan még csak le sem pisálják és tanuljon meg ehhez jópofát vágni. Valahogy így képzelem el a világhírűség ösvényét 2025-ben és ha még ezeket be is tartja az a nagyra vágyó one-man és ha tényleg még úgy is szerez és játszik mint régen Liszt, akkor is kevés az esélye. Sok szerencsét.
Ajj, de realista vagy 🙂 Szerintem ezt most itt szüneteltessük is és várlak vissza később, mindenképp folytatni szeretném. Sok fontos dolgot osztottál meg velünk amik között nekem is volt sok újdonság. Köszönöm, hogy időt szakítottál ránk. Legjobbakat kívánom neked.
Én köszönöm a figyelmet, örülök ha szórakoztató/tanulságos volt az interjú. Legjobbakat viszont!
