Két projekt, egy alkotó, és kivételesen nem black metal. Tamás és az ő gyermekei: Faded Remembrance és Embertears.
(Géé)
Köszöntelek nálunk. Örülök, hogy időt szakítasz ránk. Remélem, többet megtudhatunk a munkásságodról.
Szia, sziasztok, köszi szépen a lehetőséget! Nagy dolognak tartom, hogy felkaroljátok az undergroundot, aminek nagyon korlátozottak a megjelenési lehetőségei. Szép küldetés, sok energia és kitartás kell hozzá.
Mikor és hogy ismerkedtél meg a metal zenével?
Tíz éves lehettem (88-89 körül), amikor hallottam az Iron Maiden-ről. Egy rokonom dobolt egy zenekarban, rajta keresztül kértem meg az együttes gitárosát, hogy másoljon fel minden Maiden albumot kazettára, mert azt hallottam, neki mindegyik megvan, ami addig megjelent. Akkoriban még így mentek a dolgok, nem volt online zenehallgatás meg internetes info. Ha ismertél valakit, aki ismer valakit, talán hozzájutottál a kívánt zenéhez… Végül aztán megkaptam a kazettákat, forgattam a kezemben, aztán bedobtam nevelőapám rádiósmagnójába (nekem akkor még nem volt sajátom) és akkor ott el is dőlt, mely zenei irányzat lesz a kedvencem. Nem sokkal később jött a Metallica (először az And Justice… majd később a Master), de hallgattam Pokolgépet és Ossian-t is akkoriban. Szinte, amihez hozzá lehetett jutni, meghallgattam. A kilencvenes évek elején aztán jött a Slayer, Kreator, Overkill, de ekkor találkoztam először a Death-el és a Panterával is. Aztán jött a „Peaceville big three” (Anathema, My Dying Bride és Paradise Lost) és az örök szerelem doom/death/gothic metal. Mindebből látszik, széles volt a zenei paletta, amit hallgattam, de szerintem azóta sem volt akkora metal zenei forradalom, mint a kilencvenes évek elején, szóval nem panaszkodom az időszakra, amelyben felnőttem.
Mikor volt az első hangszeres élményed?
Megpróbáltam nyüstölni édesanyám unokaöccsének dobgitárját (nagyjából tizenhárom-tizennégy évesen), több-kevesebb sikerrel. De tetszett a dolog, habár komolyabban csak sokkal később fogtam gitárt a kezembe.
Játszottál valaha zenekarban?
Volt egy középsulis zenekarunk a kollégista srácokkal, ahol rám osztottak az énekes-frontember szerepét, egy-két évig jártunk össze harmadik-negyedikben (most ez a tizenegy-tizenkettedik ha jól tippelek), az iskola színpadán tudtunk gyakorolni heti egy-két alkalommal. Döntő többségben feldolgozásokat játszottunk (Sepulturán és Metallicán át a Nirvana-ig mindent), néha akár tíz néző előtt is! (Akkoriban egy kollégistának nem túl sok szórakozása volt, mivel nem volt tévé csak a tanári szobában, vagy könyvet olvasott, zenét hallgatott vagy lógott a többiekkel, akik hasonló érdeklődésűek voltak, mint ő, így a metálos arcok lejöttek a próbára elütni az időt). Később harminc felett szintén volt kábé egy év, amíg unokaöcsémmel (aki dobolt) és két gitáros sráccal néha összejártunk próbálni, de ez téma végül különböző okok miatt befulladt.
Hogy jött az elhatározás, hogy saját projektet indíts?
Gyerekkorom óta folyamatosan agyalok valamin, olvasok, utánajárok dolgoknak, levonom a saját következtetéseimet, szinte minden témában van mondanivalóm, amit szívesen megosztok másokkal. A zene egy jó lehetőségnek tűnt számomra mindezt művészet keretei között megtenni, hogy szélesebb hallgatósághoz jusson el. Mindig is kacérkodtam vele, hogy komolyabban megtanulok zenélni, a hangom nagyjából megvolt, az egy jó alap, abban pedig erősen bíztam, hogy a többi dolgot, mint mindent az eddigi életemben, sok gyakorlással megfelelő szintre lehet fejleszteni. Mivel volt már tapasztalatom az írással (nagyjából jó tíz évig írtam prózai műveket), abban bíztam, hogy talán a zenében is kreatív leszek, mert minden művészetben ez a legnagyobb kihívás szerintem. Ha csak nem abszolút alkalmatlan valaki egy adott tevékenység elsajátítására, sok gyakorlással elérheti a kívánt célt. A türelmet pedig pont az írással kapcsolatban tanultam meg (ott nagyon lassan őrölnek a malmok, mind a mű megszületéséig, mind a megjelenésig akár évek telnek el), így nem zavart, hogy a vágyott gyümölcsre, egy első albumra még sokáig várni kell. De arra emlékszem, már az első hetek után, amikor elkezdtem komolyan gitáron tanulni, feltettem magamnak a kérdést: mi a cél, a haverokkal énekelni a tábortűz mellett, vagy esetleg valami más. Én a második opcióra szavaztam.
Honnan szereztél infókat, hogy hogyan állj neki?
Gitártanulás elején kerestem egy helyi gitártanárt, ő átsegített az első nehézségeken, abszolút hasznos volt számomra ez az időszak, és ajánlom minden kezdőnek, hogy járjon egy ideig mindenképpen tanárhoz, mert nehezebb lesz kijavítani a rossz beidegződéseket, mint elsőre jól megtanulni. Specifikusan néztem videókat a neten, és igyekeztem olyan számokat megtanulni, ahol adott technikákat lehet gyakorolni, hogy ne legyen unalmas, ez főleg akkor jött jól, ha csökkent a motiváció. Amikor elértem a megfelelő szintet, akkor gyorsult fel minden igazán, mert akkor láttam már magam előtt a tiszta perspektívát.
A másik téma a zenekészítés volt, mint kihívás. Külföldi, főleg angolszász zenei oldalakat látogattam, ahol több információ volt arról, mi kell egy stúdióhoz, hogy működik a mix és master, stb… Innen kezdtem építgetni magam, és tényleg nagyon sok jó információ, ötlet megtalálható ezeken a fórumokon, cikkekben. Enélkül még mindig egy helyben toporognék.
Melyik projekted volt előbb?
Faded Remebrance. Amint elfogadható szinten kezeltem a gitárt és basszert, már neki is álltam az első, egyelőre szerényebb minőséggel rendelkező, The Age Of Emptiness albumnak, ami ha hibáktól hemzseg is, rengeteget tanultam belőle. Úgy is mondhatnám, meg kellett írni úgy ahogy sikerült, hogy tudjak tovább fejlődni.
Mind a kettőnél tudatos volt a stílusválasztás, vagy így alakult?
Teljesen tudatos. A Faded Remembrance, az örök szerelem a doom/death/gothic vonal. Embertears pedig egy olyan kitekintés, ami inkább igényként merült fel, mert rengeteg ötlet nem fért bele az előző stílusba. (Bár vannak egyéb, valószínűleg soha meg nem jelenő zenei ötleteim is rögzítve, melyek grunge, alternatív metal és egyéb stílusok keverékei). Ahogy írtam az elején, volt miből meríteni az inspirációkat, mert nagyon széles skálán hallgatok zenét. A legnehezebb a nevek kiválasztása volt, mert a jelentés is fontos volt számomra, nem csak az, hogy ütősnek tűnjön az adott stílus szerint. Végül sikerült olyan egyedi neveket választani, ami abban az időben nem használt másik együttes az interneten fellelhető információk szerint.
Van valami különleges oka az angol dalszövegeknek?
Faded Remembrance underground az unergroundban. Véleményem szerint egyszerűen túl szűk az a zeneszerető réteg, aki erre Magyarországon kíváncsi lenne. A metal rétegzenéiből talán a black metal az, ami nálunk is megvetette a lábát, a doom/death/gothic össze sem hasonlítható vele. A külföldi lehetőségek sokkal nagyobb esélyt teremtettek a projektnek, így, főleg az előző, Dying Age album után, rengeteg helyre jutott el a Faded zenéje (köszönhetően a kiadómnak, francia a Bitume Prods-nak!) Kilépni a nemzetközi terepre nagy lehetőség, de természetesen a verseny is jelentősen nő ezáltal, hiszen sokkal több együttes, project szeretne lehetőséget kapni a megjelenésre. És persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a „Peaceville big three” az alapmotiváció, melyek mindannyian a ködös Albionból származnak, ez szintén az angol nyelv felé húzott anno.
Embertears pedig nagyjából egy évvel később született, ott már nem is gondolkodtam ezen, csak jöttek a szövegek. Amúgy gördülékeny a szövegírás, egyáltalán nincs vele szenvedés, angolt is napi szinten használom a munkám miatt, így nem érzem ezt plusz tehernek, néha egyszerűbb is fogalmazni bizonyos témákat angolul, mint magyarul.
Magyar nyelven nem is próbálkoztál?
Van néhány magyar nyelven rögzített téma, de hamar rájöttem, hogy ez a vonal nem az én utam.
Tematikusak az anyagaid, honnan inspirálódsz?
Faded Remembrance inkább érzések, gondolatok, filozófiák, vívódások lenyomata. Sokkal inkább szól arról, én hogy látom a világot, úgy is mondhatnám, egyfajta absztrakt módon így folynak ki belőlem azok a gondolatok, melyeket megmagyarázni is nehéz, de mégis megjelennek. Viszont ezek a gondolatok inkább képek, metaforák, direktben nehezen értelmezhetőek, kissé el kell hozzá tudni vonatkoztatni, mire is gondolt a költő.
Embertears az igazi koncepció projekt. Az első két album és egy EP a Biblia különböző részeit járja körül (The Flood – az Özönvíz, Blue Chapter – Red Chapter – a Jelenések Könyve témakörét). Mindig is érdekelt a téma, szívesen elmélyedtem a szövegekben. Az új EP (Songs For The Rain God Pt.1) új vizekre evez, a 15-16. századi Közép-Amerikába, a spanyol konkvisztádorok korába (ugye Pizarro és Cortez nevét majdnem mindenki ismeri), fő inspirációk a gyerekkoromban olvasott Passuth László: Esőisten siratja Mexikót című regénye, de több érzés és kép van bennem a Mel Gibson által rendezett Apocalypto című filmből is, mely egyik személyes kedvencem a történelmi filmek között. Persze az albumok nem csak történet leírást tartalmaznak, de ugyanúgy gondolatok, melyeket az olvasás közben fogalmazódtak meg bennem, ezeket kombinálva jön létre a végső dalszöveg.
Megközelítőleg mennyi idő mire összeraksz egy albumot?
Vannak számok, melyek néhány rövid óra alatt kijönnek minden hangszerrel, dobbal-ütemmel-tempóval és szinten alig kell hozzájuk nyúlni később – mert pihentetni mindig szoktam az ötleteket, hogy nehogy az legyen a végén, hogy „jóra” hallgatom őket (így is lehet, hogy néha igen, ez benne van). Egy néhány hétre félretett ötlet olyan, mintha nem is a szerző írta volna, kissé külső szemmel lehet újragondolni és értékelni. Eddigi tapasztalatok során nagyjából két hónap elég egy nyolc-kilenc számos album vázának demó szintű rögzítéséhez, utána jönnek a végleges szintetizátor és fúvós elemek (Faded esetében) és a sávonkénti ellenőrzés, újrafelvétel, dob átmenetek, dobok végleges formája, hangzás finomítása, mix megtalálása, ez további egy-két hónap. Amikor ezzel kész vagyok, ha még nincs meg minden szöveg teljesen, befejezem őket, majd jöhet az ének – az legalább egy-két hét, de néha elhúzódik, ha valahol még sem tetszik az összkép és újra kell venni. Ezután egy kicsi leteszem az egészet, majd újra elkezdem hallgatni, valamint elküldöm egy-két bennfentes zenész ismerősömnek, hátha ők is észrevesznek valamit, ami én nem (és észre szoktak általában!). Így ezt összeszámolva olyan négy-öt hónap szabadidőben eltöltött munka a teljes elkészülés. Ilyenkor még egy kicsit pihennie kell a dolognak, ekkor el lehet gondolkodni a kislemezeken, borítókon és a reklám stratégián (Faded-nél ebben ugye nagy részt vállal a Bitume, de én is tevékenyen dolgozom rajta).
Milyen folyamatai vannak a dalírásnak? Meg kell várni, hogy elkapjon ihlet?
Szinte mindig jönnek az új ötletek, most nagyjából 20-30 teljes számnyi ötlet van mindkét projekthez és számtalan pengetős minta, amiket csak felrögzítettem, hogy később meglegyenek. Mégis, úgy néz ki, hogy általában túlsúlyba kerülnek az új dalok egy új albumon / EP-n. A most jelenleg kiadott Embertears EP-n a három számból kettő teljesen új ötlet volt, egy pedig nagyjából kétharmadában szintén új. Faded Remembrance negyedik albuma pedig (most már el lehet árulni, hogy jövő májusban jön majd ki, újra a Bitume-nél), szinte kizárólag teljesen új ötletekből áll, ez egy kilenc számos masszív gitártémákat tartalmazó album lesz kicsit több mint ötvenöt percben.
Összefoglalva – inkább az idő lesz kevés, hogy mindent kidolgozzak, még ha csak a nagyon jó ötleteket használom is majd fel. Szóval ez megnyugtat a jövőre nézve, még úgy is, hogy keresem a változást, nem szeretném folyamatosan ismételni magam.
Melyik projekteddel tudod igazán kifejezni önmagad?
A belső mondanivaló a Faded Remembrance sajátja, Embertears-t inkább a zene, és az érdekes történetek miatt szeretem. Gitár tekintetében az utóbbi a nagyobb kihívás, emiatt ebben a műfajban többet lehet fejlődni zenészként.
Vannak számodra kedves, de nem publikált dalaid?
Inkább csak ötletek. Amit igazán szeretek, azt megcsinálom, kidolgozom. Volt egy két régi szám, amit anno jónak gondoltam, ma inkább felhúzom a szemöldököm, ha véletlenül előkerül a süllyesztőből és nosztalgiából meghallgatom. Jó látni azért, honnan indultam.
Melyik dalodat/albumodat tartod a legjobbnak?
Hát ez nagyon fogós kérdés zenészeknek, hiszen nagy többségében mindenki a legutolsó albumát tartja a legjobbnak, vagy nem? Most mondhatom, hogy ez közhelyes lesz, de mindkét projekt fejlődési ívet fut be minőségben, komplexitásban, hangzásban, énekben. Úgyhogy a válasz: az utolsó albumok (remélem, ha jövő márciusban kijön a Faded negyedik album első kislemeze, akkor ezt más is így gondolja majd!)
Hogy érzed, itthon vagy külföldön van nagyobb kereslet az anyagaidra?
Egyértelműen külföld. USA, Anglia, Benelux államok, Franciaország és Olaszország, valamennyi érdeklődés még Németországból tapasztalható. Viszont statisztikát csak Faded Remembrance-nél lehet igazán találni, mert ott azért a Spotify-on az ezer körüli havi hallgatóból már jól látszanak a trendek. A tavalyi Dying Age album kritikái meglepően jók voltak, szinte nyolcvan százalék alatt nem is volt értékelés, ami azért hatalmas motiváció, még ha bőven van potenciál a fejlődésre, főleg hangzás, de akár egyéb tekintetben is.
Embertears húsz havi hallgatója nem elég a statisztikához, ezt a projektet csak azért nem adtam még fel, mert imádom csinálni és nem akarom abbahagyni, valamint néha egész jó kritikákat is kapok (építőt is, aminek szintén örülök) – bár még messze a fejlődés tetőpontja, ebben több lehetőséget érzek gitártechnika és kreativitás tekintetében a jövőben.
Ha valaki meg akar hallgatni melyik daloddal kezdje?
Faded Remembrance: Dying Age és We Are Here a Dying Age albumról
Embertears: The Conqueror, a mostani EP-ről, vagy az első albumról egy jó kis ballada, a The Dove.
Van valami más hobbid a zenélésen kívül?
Mint említettem írtam több mint tíz évig, ezt nem engedtem el teljesen, lehet, tíz év múlva még visszatérek rá. Nagyobbik fiammal bérletes szurkolók vagyunk a Győri ETO focicsapatánál, a kisebbik fiamat kézilabda meccsre viszem néha, valamint rendszeresen bringázom a környéken, amikor csak lehet.
Hogy állsz a hazai zenei felhozatallal? Van akit kiemelnél, akár dolgoznál is vele egy közös projekten?
Van egy-két új zene, ami tetszik, de jelentősen leragadtam a kilencvenes évek és a kétezres évek eleji zenéknél, stílusoknál. Érdekes, hogy az idősebb fiam, aki saját utakon talált rá zenekarokra, a nyolcvanas-kilencvenes években, valamint a kétezres évek elején indult bandákat szereti legjobban (Pantera, Metallica, SOAD stb…).
Ahhoz túlságosan magányos farkas vagyok, hogy közös projekten dolgozzak, az időbeosztásom is megköt. Szívesen követem viszont a sorstárs egyszemélyes projekteket, szerintem mindannyiunkat, akik ismerjük egymást, motivál a másik sikere és erőt ad, hogy van lehetőség (gondolok itt elsősorban Urachel Axafan / Haatan / Anxiety Collapse atyjára, Márkó Zolira, és Tóth Balázsra (BalashToth), aki ezt megelőzően a Casketgardennel lett ismert), velük állok szorosabb kapcsolatban.
Viszont Zoli trash feldolgozás albumán (Chains, Leather, Denim Vest, Training Shoes – 2024) elénekeltem a Sepultura – Scream Behind the Shadows c. számát, valamint jövő évben egy feldolgozás számot fogok készíteni a Bitume Prods tíz éves évfordulós jubileumi válogatás tribute albumára.
Köszönöm a tartalmas válaszaidat. További sok sikert és kitartást kívánok.
Köszönöm a megkeresést és a cikket! Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta! További sok sikert és energiát nektek a zenélésben és az oldallal kapcsolatos munkában!