A Metal Ör Die Records kiadó vezetőjét, tulajdonosát, megálmodóját, Stauderer Jánost bombáztam kérdésekkel, hogy bepillantást nyerhessünk egy underground zenei kiadó működésébe. Úgy gondolom, rendhagyó amit csinál, és a munkája fontos része a metal zenei közéletnek. UG arcoknak kötelező 😉
(Géé)
Szia János! Régóta tervezem, hogy megbombázlak néhány kérdéssel, de úgy alakultak a dolgok, hogy most jött el az ideje. Fontos tényezője a magyar underground metal világnak a Metal ör Die Records és úgy gondolom sokan szeretnénk többet megtudni a munkásságodról. Kezdjük is a legelején.
Mikor ismerkedtél meg a metal zenével? Melyik zenekar volt az elkövető?
1986 február 1-én találkoztam a heavy metal műfajjal. Azért emlékszem erre ennyire pontosan, mert ez pont a 11. születésnapomra esett. Előtte 1-2 héttel már mondogattam egy régi iskolás pajtásomnak, hogy adjon már kölcsön valami heavy metal kazit (kb. így, azt sem tudtam, milyen zenekarnevek vannak), és aztán egyszer csak hozott egyet, és ez az esemény pont erre az évfordulós napra esett, így megragadt a fejemben. Neki és a bátyjának volt már egy kazigyűjteménye, olyan 20-30 db kazettájuk volt, ami abban az időben itt, vidéken nem számított rossz gyűjteménynek… na, és ebből kaptam kölcsön pár napra egy 100 perces szalagot (ez is egy furcsa dolog, hogy ők szereztek valahol egy C-100-as kazit, gyűjtőknek lehet ilyen max.), amin voltak ANTHRAX, IRON MAIDEN és MANOWAR albumok felvéve. Nekem volt egy MK-27-es magnóm, és a szüleimnek egy másik rádiós magnója, amiket össze lehetett valami másolókábellel kötni, és átvettem ezt a kazit magamnak, és hónapokig ezeket hallgattam. Aztán kaptam a cimbitől pár újabb kazettát, azokon ACCEPT volt, METALLICA, VENOM, SODOM stb. Utána középiskolában még több hasonló érdeklődésű társat ismertem meg, még több együttest hallgattunk meg. Elkezdünk magyar demókat is rendelni, a helyi KGST-piacon hamis lengyel kazikat is tudtunk vásárolni korrekt borítóval, számcímekkel. Hát, így indult.
Honnan jött a kiadó alapítás és mikor?
Dolgozgattam ilyen-olyan szerepben fanzine-ekben, interjúzás, lemezkritikák, fordítások, kontaktok begyűjtése, stb., és ekkor beleástam magam az UG metal zenékbe is, és láttam, hogy létezik olyan ág, amiben mutatós, zeneileg jó, gyári sokszorosítású, úgy is mondhatjuk „profi“ kiadványokat csinálnak haveri együttesek számára sima magánszemélyek. Európa minden részére elkezdtem kapcsolatokat kiépíteni, és akikkel cserélgettem, vagy esetleg küldött valami promót, mindenütt azt tapasztaltam, hogy amatőr emberek profin dolgoznak, de még a marketinget is UG szinten ügyesen csinálják. De azt azért tegyük hozzá, hogy ez több, mint 20 éve volt, talán 25-27 is… Nem volt még annyira benne a mindennapokban az internet. Jelen volt már pl. a kommunikációban, de nem ennyire vette át az uralmat minden felett. A hanghordozóknak volt prioritása, nem a letöltésnek/streamingnek, információforrások a print magazinok voltak stb., de nem is mondom tovább, úgy is tudjátok, hogy mire utalok… Szóval ami akkor 25 éve profi volt, ma már nyilván nem az, de a helyén kell értékelni. Más volt az élet, a világ. …és ekkor úgy gondoltam, hogy megpróbálok én is folyamatosan felépíteni egy olyan fajta tartalmi munkát, amit ezek a külföldi UG kiadók is. Nyilván pénz nem igen volt, technológia is csak alig-alig, ötlet viszont annál inkább, és hát belevágtam 2002-ben… Jó béna kiadványok voltak eleinte, de aztán fokozatosan jobb lettem, mára már-már profi, csak hát nekem is megvannak a határaim anyagilag is, kapcsolatilag is, meg ugyebár a marketinget sem vágom annyira… (bár ez utóbbi az UG-ban annyira nem kell, de jól jönne néha).Na, hát így indult anno, nem olyan régen, de egy totál másfajta világban, más körülmények közt, pénz nélkül, elkötelezettségből, szívből.
Mik voltak az első lépések? Egyedül kezdted? Most egyedül csinálod?
Egyedül kezdtem, ma is lényegében egyedül csinálom, bár vannak segítőim, pl. a párom, aki el szokott velem jönni börzékre, koncertekre, illetve barátok, akik segítenek nekem ebben-abban, és nagyon hálás vagyok Nekik ezért. Illetve, ahogy a fizikai hanghordozói piac kezd beszűkülni, egyre inkább azt szeretném képviselni, hogy fogjunk össze UG kiadók különböző országokból, és együtt toljunk ki friss kiadványokat.
Első lépések? A leges legelső: ANGEL REAPER: “Végzet utolér” réges-régi demó újrakiadása CD-R-en. Nagyon nyomi egy kiadvány lett sajnos, semmilyen tudásnak, tapasztalatnak nem voltam birtokában, de a zene nagyon frankó volt, így minimál pénzből, fillérekért árulva elindultam. Ma már persze itt-ott iszonyat régiségnek és ritkaságnak szímáít ez a CD-R, horribilis pénzért cserél gazdát a börzén… Ez egy tanulási folyamat eleje volt, másfajta koncepcióval, mint most. Akkor az volt a koncepció, hogy azokat a régi demókat kellene elővenni, amiket tizenévesként szívesen hallgattunk, és meg kellene mutatni több embernek őket. Egyfajta értékmentés, amit ma is folytatok, aki ismeri a katalógusomat, az tudja, hogy több ilyen kiadványt hoztam már ki azóta is, sőt a régi, gyengusz CD-R-eket újra kiadtam gyári CD-n (van amit vinilen is). Ja, igen, azt nem mondtam még, hogy lényegében mindig is CD-formátumban gondolkoztam. Volt pár vinil kiadásom is, pár kazi is, de a CD a prioritás, az is fog maradni, ebben hiszek, ez praktikus, nekem ez a jó.
Voltak már kialakult kapcsolatok amik megkönnyítették az elindulást?
Igen, az imént említett fanzine-es időkből volt több kapcsolat, illetve aztán napi szinten jöttek fokozatosan az új kapcsolatok. Anno még olyan volt ez a zenei mozgalom, hogy elindulsz benne, rajongásból, önzetlenül, megteszed az első 2-3 lépést, és aztán egyik lépés adja a másikat, fokozatosan jön minden, adja magát az egész. Nem tudom ez most hogyan megy, mert én nem most indultam, de aki pl. most indul, annak talán full máshogy van ez az egész… Az általános körülmények is másabbak voltak akkor még, utalok itt pl. a postaköltségekre, technikára, más feltételekre… De az UG emberek többsége is nagyon rendes volt, őszinte, nem süketelt senki, ha ment a kooperáció, ment, ha nem akart az ember semmit, megmondta és kész… aki akart/tudott, az segített. Mentek a cserék, vendégül láttuk egymást egy-egy hétvégére, koncertre, leveleztünk, beszélgettünk, azaz emberileg is kapcsolatba kerültünk egymással, akár külföldiekkel is távolabbi országokból. Maláj fickó küldött pl egy gyerekruhát ottani nemzeti motívumokkal, amikor a fiam született. Francia barátoknál egy hetet töltöttem egy alkalommal, vittek mindenfelé kirándulni, nézelődni. A finn barátoknál kétszer is voltam, ott is utaztunk, átmentünk együtt Észtországba, megnéztük azt is… ők is jártak nálam 3x… 20 év után most idén látogatott meg engem egy francia barátnőm, aki egy komoly dobos volt annak idején, ma pedig a civil életben egy komoly szinten lévő ember… Itt volt a családja is, itt lent, vidéken… értitek, lejöttek Párizsból Budapestre, és a 21 éves nagylányától kaptam egy e-mailt utána egy héttel, hogy a főváros is szép, meg minden, de azt várták a legjobban, hogy vidéken lehessenek nálunk és igazi emberekkel beszélgethessenek. Lejöttek ide azért, hogy egy fél napot együtt lófráljunk. Na, szóval anno nem a felületesség ment, hanem volt emberileg is tartalom. Hát, így ment ez a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején. Több régi arc, akikkel ma is tartom a kapcsolatot persze, mind arról nyilatkozik, hogy a “mai újak” teljesen a biznisz szintjén mozognak, a “küldd a lét, és postázom” logika mentén haladnak manapság. Hát ez anno nem így ment. Én egyébként elfogadom ezt az új logikát is, belátom, hogy ez is jó, értem, hogy anno az ment, most meg ez, minden változik. Tudom, nem vacakolok ezen, csak ábrázolni szeretném a változást számotokra, mert nem biztos, hogy mindenki tudja. Szóval igen, a kapcsolatok fontosak voltak, és jók voltak nagyon. Akivel meg nem, az meg is mondta. Nem volt ezzel para, tudtuk, mit várhatunk egymástól és kész.
Milyen nehézségekkel kellett szembenézni az induláskor?
Hát, nekem leginkább a ruppótlansággal. De technológiai hátrány is gond volt… Tudjuk, hogy kb. 50 év lemaradásban vagyunk a nyugattal szemben (ami, ma úgy találom, hogy nem biztos, hogy olyan nagy baj ám, hiszen mindennek ára van, a haladásnak is, de persze akkor nem így láttam még…), és ugye akkor, amikor -teszem azt- egy olyan sima, egyszerű fiatalember, mint én anno, pl. Németországban profi tudott lenni, én meg még bénáskodtam, háááát nnnnna! Akkor érezhető volt a kontraszt, érezhető volt a hátrány, a nehézség… De érdekes módon mindezek ellenére azt a kelet-európai kreativitást, amit mi (én) szegényesen, de tudtunk prezentálni, arra vevők voltak a külföldiek, és haladni tudtunk, tanulni tőlük, együttműködni velük… És lám-lám, itt vagyok, nem mondom, hogy űberprofi minden, de a 25 év az 25 év…
Nagyrészt underground zenekarokkal dolgozol együtt. Ez tudatos volt már a kezdetekkor?
Igen, tudatos. De én nem is vagyok jó mainstream zenekaroknak, de már a fél-mainstream bandáknak sem… Nincs irodám, nincs alkalmazottam, titkárnőm, aki a kávét lefőzi és szervírozza… Vidéken vagyok, nem a fővárosi pezsgés középpontjában. Nem nyalok senkinek és nyalatok senkivel, hogy itt-ott jelen lehessek, hogy ide-oda beférjek, játsszam a műmájert. A lakásomból menedzselek mindent főmunka mellett, ami bizony piszok kemény, emellett nem érek rá jaszkarizni és tenni a fejem. És hát akinek ez nem jó, nem elég, többre vágyik, magasabbra taksálja önmagát nálam, és nem a teljesítményt látja meg, hanem egy (sokszor hamis) perspektívát fest fel önmagának, hamis önértékelést tesz fel önmagáról, no, az az én státuszomat nagyon hamar átlátja és érzékeli, hogy neki én pici vagyok. Meg sem keres, vagy idővel odébbáll… Szóval igen, tudatosan UG. Ismerkedjünk meg, vizsgálódjon nálam, és ha ez a partnernek jó, akkor nyitott vagyok az együttműködésre bárkivel.
Ki volt az első zenekar akivel együtt dolgoztál?
Imént részben már leírtam, hogy a legelső kiadványok ezek a retroperspektív, értékmentő kiadványok voltak, de ott ugyebár igazán “együtt dolgozás” nem ment, hiszen csak annyi volt, hogy megkerestem a régi zenészeket, kimondták az áment a dologra, én meg tettem a dolgom úgy, ahogy én gondoltam. Az igazi legelső, szó szoros értelmében vett együttműködő, együtt dolgozó, együtt gondolkodó együttesek ezek voltak: SICULICIDIUM, VORKUTA, WARKULT, aztán a TRIBUTE TO ANGEL REAPER and FANTOM album közreműködő együttesei, a retró bandáknál az ANTICHRIST, aztán Gy. András, aki akkoriban egy kreatív és aktív, de mára már elfeledett zenész volt, és több projekt mögött is állt a 2000-es években. Később a DÉR projekt, melyet az ANVIL KULT grafikus barátom csinált. Rájuk emlékszem leginkább. Ma meg mindenki, akivel együtt működöm. Mindenki hozza az ötletét, megvitatjuk, döntünk és csináljuk.
Mikor érezted azt, hogy kezd megtérülni a belefektetett energia?
Mi az, hogy megtérülés? Mi az, hogy az energia megtértül? Ha azt jelenti, hogy beleteszel egy összeget és egy bizonyos mennyiségű munkát, és van kézzel fogható (füllel hallható) eredménye, és ez az eredmény kb. azonos azzal, amit vártál, és ezt nevezem megtérülésnek, nos, ezt már a legelején éreztem. Nem akarok nagyképűsködni, egózni, nem ezért mondom… Nézd, én értékmentést akartam az elején is, és ez sikerült: meg lett mentve az érték, fennmaradt egy ős-demó. Akkor úgy gondoltam (és ma is hasonlóan látom), hogy ha nem is vagyunk a 24. órában, de közel vagyunk hozzá, és ha nem avatkozunk be idejében, akkor elvesznek, megsemmisülnek a régi kazetták, a mi korosztályunk sajnos mostanában nagyon potyog, és 10 éven belül nem lesz senki, aki még tudja, hogy ki volt ebben vagy abban az ős-bandában, akit meg lehetne keresni, akivel beszélni kellene stb stb. Elveszik a tudás, az infó, a zene, és akkor végül elveszik minden, és utolsó sorban nem marad fenn egy hang sem olyan alap demókból, amik nekünk sokat jelentettek tiniként. Valamit tenni kellett, hogy ez ne így legyen! Na, és amikor megjelent a legelső, persze totál béna kiadványom, már éreztem, hogy sínen vagyok.
Közben én is idősebb lettem, változott körülöttem sok minden. Mostanában többször gondoltam arra, hogy valamilyen módon más alapokra kellene helyeznem ezt a motivációs dolgot ebben a kiadói dologban. Nem, nem anyagi szempontból…. Máshogy tekintve… Szóval letudom a kötelezettségeimet, és azt hiszem, egy-két éven belül más működési elvekre helyezem át a kiadózást… Nem fejezem be, nem erről van szó, nem kapcsolok kisebb fokozatba sem, de, ha már a „megtérülést” kérdezed, az energiákat, vagy áttételesen a motivációt, akkor valami más fog engem is vezetni… meglátjuk…
Mi alapján választod ki, hogy kivel szeretnél együtt dolgozni? Van olyan, hogy megkeresnek és elutasítod őket?
Semmi extra. Képviseljen valamilyen szintet a zenéjében, küldje át, megnézem, meghallgatom, és beszélünk. Igyekszem mindenkinek segíteni. Nem garancia, hogy fogunk is együtt dolgozni, de senkit nem utasítok el. Beszéljünk, és meglátjuk. Sok dologra vannak ötleteim…
Nemzetközileg is terjeszted a kiadványokat?
Igen, sőt, első sorban külföld felé megy a kiadványok zöme, idehaza a piac szűk, így hát nyomatni kell a cseréket a lehetőségekhez mérten. Sajnos a postaköltségek nemzetközi szinten is emelkednek, emiatt egyre fogynak a külföldi kiadók, akik szeretnek még cserélni. A többség azon van, hogy “küldd a lét!”, de azért vannak cserélgetők is szerencsére még. Ők azonos úton járnak mint én. Meddig lesz így? Hmmm… Ha ez a cserélgetés leáll teljesen, akkor a külföldi terjesztés is behal, ez tuti. Nem csak nekem, mindenkinek. Az 50 db kazival operáló kiadós haverok sem fognak majd tudni terjeszteni… senki nem fog tudni… Nem fognak nyugati/külföldi kiadók/disztrók magyar UG bandákat a “küldöm a lét” elv alapján berendelni. Nem fognak. Eddig sem tették. Szóval igen, külföld felé is terjesztek, nagyon is, de egyre fogy a mozgástér.
Szoktad tanácsokkal ellátni az általad gondozott zenekarokat? Teljesen szabad kezet kapnak?
Egyeztetni szoktunk, beszélgetni. Vannak nekem is ötleteim, nekik is, átbeszéljük.
Volt olyan kiadvány amitől nagyon sokat vártál és mégse hozta meg a várt sikert?
Ez kicsit hasonló ez a téma számomra, mint a “befektetett energia“ kérdése volt az imént… Mi az, hogy siker? Számomra jelenleg az a siker, hogy még mindig létezik olyan, hogy megjelenhet egy album, kézbe foghatod, hallgathatod, cserélheted, mások véleményét visszakaphatod róla stb. Ha kijön nullára, vagy attól jobb eredményt hoz, az jó. Van ilyen is, olyan is.
Hogy látod a mai zenehallgatási szokásokat így a digitális világban? Könnyebb dolga van a kiadónak vagy ellenkezőleg? Van még kereslet a fizikai formátumok iránt?
Van még kereslet igen, de egyre kisebb. Zenegyűjtők és/vagy formátumgyűjtők vásárolnak csak elsősorban. A lényeg a „gyűjtő”-n van, és ők arányaiban kevesen vannak. Másrészről meg van a tömeg, a zenefogyasztó, aki már nem vásárol fizikai hanghordozót, a zenefogyasztó már más módon fogyasztja a zenét. Minimális az olyan ember, akinek megtetszik a koncert és megveszi a lemezt, az meg annál is kevesebb, aki kíváncsiságból megvesz valamit. A 90-es években megvettük kíváncsiságból minden olyan banda kazettáját, akinek tetszett a lógója, ma már nem ez van… De tudod mit, mondok számokat is, jó? Lesújtó lesz… Tegyük fel, hogy most mondjuk kijön egy kiadvány 200 példányban (ugyanaz 6-8 éve még minimum 500 db lett volna, ha nem dupla ennyi), idehaza megveszi 10-60 ember zenétől/ízléstől függően az első negyedévben, és behalt a dolog. Elérte az üvegplafont. Finish. Három hónap (vagy kevesebb!), és vége. Vágod? Megdöbbentő a 10-es szám? Elhiszem. De ezt most megűberelem, jó? Elmondom, hogy volt olyan 500 példányos kiadványom anno, amit belföldön 2 (azaz kettő) vásárló rendelt meg, a többi külföld felé ment el cserére. A maradékot egyébként is mindig cserélni kell külföld fele. Ez ennél az előbb említett megmaradó kb. 150 db-nál cca. 1 -1,5 éven belül meg is oldható, és akkor a külföldi cserepartnerek felszívják a resztlit. Ezek a realitások most. Profin megcsinált albumokkal is… Lehet mellé fasza a marketing is, akkor is ez van, nehéz kiugrani. Tudom, van akinek sikerül, de ritka. Olyan is van, hogy szétturnézza az elmúlt 3 évben Európát, beletol apait-anyait, pénzt, erőt, a család megy rá stb., és semmi nagy dolog nem követi, csak majd elmondhatod az unokáknak, hogy játszottál 25 országban…
Zenehallgatási szokások? Nyilván a digitális zeneterjesztés viszi a prímet. Amelyik kiadó ebben benne van, az tud ebből jó szerződésekkel jó bevételt csinálni, engem viszont ez a dolog annyira nem érdekel, ez nem archiválás, nem kiadás, nem értékmentés, ez közzétevés, ami ugyan nem rossz, hisz a zene eljut a “fogyasztóhoz”, tovább él, de nekem nem tetszik, mert nem ez az igazi. Mi lesz a Spoty gyűjteményeddel, ha már nem fizeted az előfizetést? Mi lesz, ha elszáll a vinyód? Mi lesz, ha egyik percről a másikra úgy döntenek a tech cézárok, hogy behoznak egy friss fájl formát, és a korábbit nem támogatják? Mi lesz, ha elveszted a pendrive-odat? stb stb stb…. Viszont a kézzel fogható formátum (CD, MC, LP) még mindig itt van…
De nekem is van egy kérdésem: Van-e még minőségi zenehallgatás egyáltalán, vagy a rohanó életmód kiöli?
Milyen tanácsokat adnál egy feltörekvő zenekarnak, ami szeretne egy kiadóval együtt dolgozni?
Minden attól függ, hogy mi a cél. A célhoz lődd be az utadat. A legfontosabb, hogy találd meg a zenédet, ami hitelesen a tiéd. Ha ez megvan, találd ki az arculatot, úgy is mondhatom, hogy a marketinget (legyen az akármilyen nyomi és kezdetleges), és ha ebbe beleillik a kiadó, akit kinéztél magadnak, keresd meg, és akkor mehet az együttműködés. Az őszinte tervek és a reális önértékelés mindkét oldalról jó.
Melyik általad kiadott anyagra vagy a legbüszkébb?
Ilyen kiadványom nincs, hogy “leg”, az emberi kapcsolataimra vagyok büszke ebben az egészben, a barátokra, cimbikre, ismerősökre. A legjobban egyébként az ATOMIC-os kapcsolatomra, velük furcsa módon nagyon egy rugóra jár az agyunk, baráti, testvéri szinten, pedig nem teljesen egy a generáció, a zenészek idősebbek, a háttérben mozgó ötödik tag fiatalabb, és mégis… de egyébként úgy minden emberi kapcsolatomra, barátomra büszke vagyok, mindenkire a maga szintjén és a magam szintjén.
Utolsó kérdésem. Üzleti szemmel tekintesz a munkásságodra vagy ez elhivatottság?
Elhivatottság. Az életem egy bizonyos részét ez teszi ki, aki pedig a pénzért él, az nem okos ember és nagyon rossz úton jár. Nyilván 25 év alatt rájöttem, hogy miként kell ezt úgy csinálni, hogy ne legyen bukó, hogy megérje, ha nem így lenne, valamit nagyon rosszul csinálnék, de ahogy mondtam, a lényeg nem ezen van.
Köszönöm, hogy időt szakítottál ránk és az olvasókra. Örömmel tölt el, hogy én és a zenésztársaim és persze a hallgatók is gazdagodhattunk információkkal, és belelátást nyerhettünk a kiadód működésébe. További sok sikert és kitartást kívánok.
Köszönöm szépen, Nektek is minden jókat!
metalordierex@yahoo.com