Mindig készülök valami előszó-félével, de most bajban vagyok kicsit. Jelen interjúmban szereplő úriember ugyanis egyszerre több mindent csinál, és annyi témában mélyre lehetne mennünk, hogy azt sem tudom, hol kezdjük. De talán nyomjuk klasszikus módon, mindent az elejéről, hogy elvesszünk kicsit a galaktikus útvesztőben (csak hogy stílszerű legyek) … Egyetlen szó, ami eszembe jut a formációkról, amikben frontember-szerepben uralja a mikrofont: MINŐSÉG. Forczek Ádámmal, a Needless, Nefalem és Damnation együttesek frontemberével készült jelen interjúm.
(Razor)
Szia Ádám! Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúra való felkérésem! Kezdjük is azzal, hogy mikor érezted azt és minek a hatására, hogy zenekarban kell majd tevékenykedned?
Szia Ádám! Ezúton is köszönöm a felkérést! Lássuk csak, olyan 2003 ősze lehetett. Tomi és Zoli (Bárány Tamás és Németh Zoltán, a másik két alapító tag) miután kiélték magukat a skaterlázban, jött az ötlet, hogy zenekart kellene alapítani. Akkoriban nagyon ment ez a post-grunge éra, a skaterpunk és a nu metal. Mondhatni, ennek nagy divatja volt, és sokakhoz eljutott ez a fajta zene a Slipknot, System of a Down, Korn és társaik nyomán. Én a bátyám révén már korábban is hallgattam grunge- és heavy metal dolgokat, de ez nem volt tudatos. Azonban ekkorra a haveri társaságban mindenki kiválasztotta magának a kedvencét. Én az Iron Maident választottam. Akkoriban a Metallicán kívül nem nagyon volt közöm a „nagyokhoz”, így teljesen vakon megvettem a The Number of the Beast lemezt. Először nagyon furcsa volt, mert teljesen elütött attól, amit addig hallgattunk. Viszont hamar megszerettem, és a mai napig ők az örök kedvenc, mint sokaknál. Van egy ikonikus Eddie-art, ahol Steve Harrishez hasonló pózban tartja a basszusgitárt. Akkoriban ennél menőbb dolgot el sem tudtam képzelni, ezért amikor Tomi úgy döntött, hogy inkább gitározna, én basszusgitárt ragadtam, majd nem sokkal később rám ragadt az éneklés is. Ezek akkoriban nagyon organikus és átlagos tini dolgok voltak. Volt, aki deszkázott, mások bringáztak, és voltak, akik zenekart alapítottak és a garázsban csörömpöltek.
Az első zenekarod miatt kell itt megkérdeznem, hogy mikor és hogyan kezdtél el érdeklődni a tudományos-fantasztikus és a fantasy dolgok iránt?
Talán már gyerekkoromban elkezdődött, de kezdetben ez sem volt tudatos. Emlékszem, egyszerre féltem és voltam izgatott, amikor a szüleimmel az aktuális X-akták epizódot néztük. Sokáig csak nyitott ajtónál mertem aludni, nehogy elvigyenek az UFO-k, mint Mulder testvérét. Később már volt UFO-s poszterem, Eric Von Däniken-könyveim, meg persze Aliens, Terminator 2, Robotzsaru, Star Wars és hasonló klasszikusok VHS-en, amiket rongyosra néztem suli után. Mindig is érdekelt az ismeretlen, csak ezt nagyon későn fogalmaztam meg magamban. Gimnazistaként kaptam meg CD-n unokatestvéremtől a Ghost in the Shellt. Emlékszem, teljesen letaglózott. Nem értettem, csak azt éreztem, hogy nagyon felkavar. Talán innen indult el az, hogy bármi jöhetett, ami sci-fi – faltam. Aztán Pécsre kerültem suliba, és ott ez egyre tudatosabb lett. Nem volt olyan sci-fi, amit ne láttam volna, mindent megnéztem. Ma visszatekintve ez kicsit ilyen sznob „f*szméregetés” is volt, mert az akkori haveri közegben mindenki nagy film-, zene- meg könyvguru volt, adtuk-vettük egymás között pendrive-on az elfuseráltabbnál elfuseráltabb kult- és klasszikus cuccokat, és menő volt ilyeneket nézni, hallgatni, olvasni. Azóta a mai napig az egyik legkedvesebb hobbim a science fiction, és időközben a fantasy is társult hozzá. Ma már, ha időm engedi, főleg könyv formájában fogyasztom ezeket.
A Needless 2004-ben alakult, Dánszentmiklóson. Könnyű volt megtalálni egymást a zenéléshez? Beszélj kérlek a felállásról, és az akkori zenei elgondolásról!
Tinik voltunk, és már régóta barátok. Akkoriban, ahogy írtam, menő dolog volt a zenekarosdi, mi is kipróbáltuk magunkat benne. Elgondolás egyáltalán nem volt, vagy legalábbis nem tudatos. Nem akartunk semmit ettől az egésztől, csak olyan zenét játszani, amit szeretünk. Nagy élmény volt akkoriban a kedvenceink feldolgozásait tolni. Játszottunk Nirvanát, Systemet, később Sepulturát meg Soulfly-t. Az első években ez az egész csak a buliról, a gőz kiengedéséről, a közös élményekről és a barátságról szólt, semmi többről. Saját számok évekig még a kanyarban sem voltak.
Első demótok az „Earthborn” 2009-es. Talán a groove-modern thrash metalt tudom rá mondani, mint stílust hirtelen. Mesélj kérlek erről a korszakról, milyennek élted meg? Mi a véleményed a demóról mai fejjel?
Akkoriban inkább Zoli, aki a legidősebb volt közöttünk, kezdte el komolyabban venni a dolgot, náluk rögzítettük ezt az EP-t is. Bennem akkor sem volt még komoly szándék ezzel kapcsolatban, mentem a flow-val, elvárások nélkül. Akkoriban divat volt a MySpace, rengeteg magyar zenekarral, akik közül sokan – főleg a fővárosban – nagyot mentek. Volt bennem egy jó adag irigység és vágyakozás, hogy mi is közéjük tartozzunk a zenénkkel. Ez azonban akkoriban nem volt egyszerű megfelelő kapcsolatok és anyagi források nélkül, így ebből kimaradtunk. Írogattunk közös számokat, ötletelgettünk, felvettük őket, a Denevér Stúdióban megmastereltettük, és emlékszem, tök pozitív hozzáállással, kíváncsian adtam fel pár magazinnak postán egy-egy példányt, bízva abban, hogy majd most mi is bekerülünk ebbe a világba. Hát… nem jött össze. 😀 A Shockmagazin írt róla kritikát, és iszonyúan lehúzta. Mai fejjel talán hangnemben kicsit erős pofon volt ez nekünk, totál kezdőknek, de teljesen valid volt minden pont, amit megfogalmaztak. Totál el voltunk keseredve, és valahol kimondatlanul lélekben elég magasra tettük magunknak a mércét, aminek 2015-ben meg is lett a gyümölcse. Ebből a szempontból hálás vagyok annak a kritikának.
Az EP-tek a „The Dark Spirit of Ages„ 2015 márciusában jelent meg, saját kiadásban, CD-n és online is. Szerintem remek death-thrash anyag lett, ütős hangzással. A demóhoz képest egyrészt letisztulást érzek zeneileg, másrészt komoly dalszövegeket figyeltem meg a dalokban. Szerinted főképp mi változott erre az anyagra nálatok, mitől lett ennyire „egyben”?
2014-ben úgy voltunk vele, hogy feloszlatjuk a zenekart. A múltra és a közös barátságunkra való tekintettel viszont egy posztumusz művet még ki szerettünk volna adni azokból a dalokból, amiket 2009 óta érleltünk a próbateremben. Addigra már nem maradt bennünk elvárás. A tagok hol külföldön, hol itthon voltak, család, másik zenekar, nézeteltérések – mind azt mutatták, hogy legyen vége, de azért stílusosan zárjuk le. Ennyit megérdemelt, úgy éreztük. Aztán ahogy elindult a közös munka és a felvételek, úgy nőtt bennünk újra a várakozás és a remény. Elkezdtünk ismét többet látni az egészben. Amikor kiadtuk, mindenki egyöntetűen pozitívan fogadta. Ez minket nagyon fellelkesített, és elkezdtünk immár épkézláb metal zenekarként működni.
Miről szólnak a dalok\szövegek? Mi az anyag „mondanivalója”?
Akkoriban olvastam Jared Diamondtól a Háborúk, járványok, technikák című könyvet. Nagy hatással volt rám. Az egész emberiséget nagyon távoli nézőpontból vizsgálva mutatott rá többezer éves mintázatokra és problémákra, amelyek újra és újra végigkísérik a civilizációkat – egyfajta láthatatlan teherként. Ez nekem akkoriban óriási szemléletváltást hozott. Erről a láthatatlan erőről, a korok sötét szelleméről szólnak a dalok, ahogy az EP címe is sugallja.
2017-ben jött egy külön dalos kiadvány, a „Stalkers of Athanasia”. Szövegre ez a túlvilággal foglalkozik, ha jól értelmezem. A 7 perces single dalhoz egy saját készítésű videóklip is érkezett, ami szerintem remekül sikerült! Ki gondolta ki mindazt, amit a klipben látunk? Ekkoriban már javában írtátok a dalokat az első teljes lemezre?
Köszönjük szépen, igen, jól értelmezted. 🙂 A szöveg a halhatatlanság iránti vágyról szól, arról, hogy van egy ősi késztetés bennünk arra, hogy a nevünk halálunk után is fennmaradjon. A klip alapötletére már nem emlékszem pontosan, melyikünk találta ki, de az biztos, hogy a végeredmény teljesen más – és jobb – lett, mint amit mi elképzeltünk. Ez Valach Márknak (No Total Films, LEM) köszönhető. Neki egy konkrét víziója volt Robert Eggers The Witch című filmje alapján. Szerintem is nagyszerűen sikerült, talán Márkék első igazán komoly alkotása volt, ami feltette őket a szcéna térképére. Viszont több dalunk nem volt, csak kezdemények. A debütlemez végül viszonylag gyorsan készült el.
Első teljes hosszúságú lemezetek a „Heresy” 2019 júniusában jelent meg CD-n és online is, szintén saját kiadásban. A hangszeresek ujjai felgyulladva tolják a témákat az albumon, rengeteg dallamot hallani, de maradt a brutkó death-thrashes aprítás is és sűrű is lett kellőképp a cuccos. Az anyag a No Silence Sound Studióban készült. Mesélj a stúdiózásról kérlek! Mennyire volt durva mindezt feltolni?
Tomiéknak óriási munka volt a húros szekciót feltolni, ez biztos. Mai napig emelem kalapom az ottani teljesítményükre. Én egy fokkal könnyebb helyzetben voltam. Az éneket nem gondoltam akkoriban még túl, nem volt ennyire szerteágazó, mint a későbbi lemezeken, így úgy telt a stúdióban egy nap, hogy húrosok, majd az utolsó egy órában ének. 1-2 feléneklésből megvolt mindegyik dal.
Kerestetek ehhez kiadót anno?
Ahogy az interjú elején említettem, mi tényleg teljesen kimaradtunk a hazai metal véráramából falusi bandaként. Így nem is igazán volt fogalmunk dolgokról, mit és hogyan is kéne megközelíteni. Így a legtöbb dolgot a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Ilyen volt az első kiadókeresés is. Elkövettük azt a hibát, hogy már rég szerzői kiadásban fenn volt az anyag, mi meg utólag kezdtünk neki kiadót keresni. Nyilván ekkora balfék húzás miatt egy két kisebb terjesztői deal-t leszámítva kiadó nélkül maradtunk.
A szövegekben milyen irányba indultál? A vallásosság kérdése ott van erősen, ha jól értem?
Igen, az is egy központi elem benne. A téma hasonló volt az EP-jéhez, csak itt most minden dalhoz választottam egy mitológiai/történelmi sztorit és abba csomagoltam be.
A borítót ki készítette?
A borítót Maximilian Weber csinálta. Előre kreált art volt, teljesen véletlenül bukkantam rá a tagra social media-n.
A progos „Sky burial” a maga majdnem 10 percével hatalmas teljesítmény és élmény. Ki a hosszú dalok fanatikusa nálatok? 😊 Vagy úgy vagytok vele, hogy a hossz mindegy, csak „teljes” legyen a dal?
A hosszú dal fétisem nekem van a bandában. 😀 Emlékszem nagyon sokat vitatkoztunk a Sky Burial hosszán. Tomiék meg akarták vágni, én pedig ragaszkodtam a hosszához. Nálam ez egy berögződés, feltett szándékom, hogy egyszer az életemben sikerül nekem is megírnom a saját Crimson-omat. Legtöbbször mindig ilyen fejjel szoktam nekiállni zenét is írni, hogy “na majd most”. Aztán valahol olyan 10 perc környékéig eljutok, de tovább nem megy sose. Bár a Premonition-ön a Twilight Cradle-t elsőre sikerült 13 percesre megírni. Ott mondjuk beláttam, hogy nem áll elég erős lábakon a kotta, így azt is megvágtuk, ezúttal jogosan.
Az „On a Journey Sublunaris” – hoz egy ötletes és szintén profi klip is készült ismét, illetve a „Prophet Of Ivory”-hoz is egy koncertes. Nézve titeket a videókon, felötlik a kérdés, hogy mennyire megerőltető ezeket a dalokat eljátszani élőben? Mennyit próbáltok-gyakoroltok?
Elég megerőltetőek tudnak lenni, igen. Ebben az időszakban rengeteget kellett próbálnunk, hogy színpadra vihessük őket, sőt, bizonyos nótákat soha nem játszottunk élőben. Egész egyszerűen tudás és technikai korlátaink voltak, amiket tyúklépésben tudtunk szélesíteni rengeteg gyakorlással. Inkább volt ez munka, mint kellemes időtöltés, de mindannyian fejlődtünk tőle. Most már szerencsére más a helyzet, az új felállással sokkal egyszerűbb ez az egész. Viszonylag rövid idő alatt sikerült a Premonition is élőben abszolválni, így nem okozott gondot a teljes lemezt színpadra vinni.
Aztán 2021 év vége felé kijött 3 db single, a „The Cosmic Cauldron” , a „Planet Oblivion” és az „Odium”. Megelőlegezendő a következő mega-csapást, hehe. Utóbbi két dalhoz készült is egy-egy remek hangulatú videóklip, a „Planet Oblivion” zeneileg némileg más fűszerezéssel, mint az addigiak. Ugyanis énekesként Horváth Martina (Thy Catafalque) is szerepel a dalban és egy kicsit retrós feelingű szinti-soundot is hallani. Ez az egész hogy jött létre?
Fogl Botinak volt egy dalkezdeménye, ami eléggé elütött mindattól, amit eddig csináltunk. Viszont jó ötletnek tartottuk rátenni a lemezre, mint kvázi egy ellenpólust, pihenőt a riffek útvesztőjében. Tettünk rá jó sok retro szinti cuccot. Nagyon szeretem a 70-es évek progresszív rock és elektronikus zenéit, ezért feltett szándékom volt, hogy szintik terén mindenképpen ez a retro vonal is érvényesüljön. A lemezre külön szintiket is vettem, egy Korg Volca FM-et és egy Korg Monotron Delay-t. Ebben a dalban hallani belőlük a legtöbbet. A dalt hiba lett volna ének nélkül rátenni a lemezre, én meg egyáltalán nem éreztem magamat még akkoriban tiszta ének terén elég magabiztosnak, így felkértük a feladatra Martinát, akit már ismertünk, meg a Stalkers klippel dolgozott is velünk. Nagy örömünkre igent mondott.
Láttam veletek egy TV-szereplést is, ahol beszéltek erről is picit, de alkotóként abszolút nem zárkóztok el más műfajoktól? Nyitottak vagytok most is a kísérletezésekre, vagy már nem igen fér bele más az így is sokszínű zenébe?
Szerintem mindenképp. Én legalábbis nem tudnék úgy alkotni, hogy keretek között maradok. Az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember ne tapasztaljon mást, ne kísérletezzen. Valószínűleg képtelen lennék egymás után két hasonló vagy neadj ugyanolyan lemezt csinálni.
2022 januárjában aztán megjelent a „The Cosmic Cauldron” album, CD verziókban is és nyilván online is. Hol vettétek fel, mennyi ideig tartott, és utána hány napig aludtatok, haha…ki keverte?
Mindannyian kivettünk egy hét szabit, és leutaztunk Gyulára a No Silence Studio-ba, hogy ezt is Siminél rögzítsük. Kemény egy hét volt, és nem is értünk a végére. Első vagy második este iszonyatosan berúgtunk a szálláson, utána rájöttünk másnap hamar, hogy ez a fajta rocksztárkodás stúdiózás mellett csak mese, hogy működik. A kiábrándító valóság: napi 8 óra gitározás, mentális presszió, editálás, kapkodós ének felvételek, megint gitározás, hamburger evésben való megcsömörlés, megint editálás, rengeteg gépi kávé, energiaital vénásan, Simi arcára ráírt “lehetne ez jobb is” majd ezredszerre is azt mondja “na még egyszer”, majd nem jön ki az ütem, téma átír, guitar pro állandóan prüttyög, aztán délutánonként mikor már fogy a türelem jön a “Laci kussolj már” aztán este a szálláson a nyers felvételeket fáradtan de boldogan hallgatjuk. 😀 Ma visszanézve ezek azért már szép emlékek egy elég nehéz, de inspiráló időszakról.
Mesélj a kiadásokról kérlek, láttam valami japán verziót is… 😊
Igen, az album kapott később egy japán terjesztést is, így elméletileg az földgolyón megvásárolható. Az akkori kiadó elég komoly terjesztést tett alá, ami underground mércével szép számokat hozott eladásokban.
Egy hosszú koncept lemezről van szó, ahol nem lehet a dalokat felcserélgetni például sorrendet tekintve. Nem fárasztalak vele, hogy dalonként menjünk bele a sztoriba, de foglald össze kb. miről szólnak a szövegek, vagy mi is a történet! Mennyi idő alatt írtad meg?
A covid ideje alatt hirtelen sok idő lett mindenre, így bár hosszú idő volt megírni, de volt is kapacitásom bíbelődni vele. A történet a Föld pusztulásával indul, ahol az emberiség egy maroknyi csapata éli túl a kataklizmát, egy féregjárat nyitásával, amit még nem próbáltak ki. A féregjáratról mint olyanról kiderül, hogy egy szuperintelligens faj kreálmánya, és azt a célt szolgálja, hogy alsóbbrendű fajokat ejtsen csapdába. Ugyanis a faj egy dimenzión túli relikviát imád, a “Kozmikus Üstöt” és alacsonyrendű fajokat áldozati bárányként mutat be neki. Elé citálják az embereket, és halál helyett az ember összeolvad a relikviával, ezáltal mérhetetlen hatalomra szert téve. Egy ember marad mind közül. Ő a Voidian. Nyomában pusztulás, közben keresi az örök miértet. A nagy keresésben kiszakítja az univerzum szövetét, és egy másik dimenzió bolygójára keveredik, ahol találkozik az üst alkotóival. Az üst, mint kiderül nem a hatalom forrása, hanem egy adott faj legbensőbb lényegét erősíti fel. Az emberé a hatalom és a pusztítás. Ezzel a fájdalmas felismeréssel a Voidian elkéri az alkotóktól az üst kulcsát, és egyszer és mindenkorra elpusztítja az. Mivel az üst dimenzió túli, ezért beszakítja az egész univerzum szövetét, ami végleg elpusztul, és visszaesik az ősrobbanás előtti szinguláris állapotba. Majd egy újabb villanás érkezik… és egy új univerzum születik.
Érezni a VOIVOD és VEKTOR zenekarok hatását az albumon, de mégis egyedinek érzem az egészet, NEEDLESS-es és a „miénk” úgymond a lemez. Nem tudok belekötni sehol, ez a teljesítmény szerintem 10 pontos. Mennyi ideig íródtak a dalok? (Akit még komolyabban érdekel a lemez, hallgassa meg a Ricscast-es interjút a srácokkal YouTube-on és még többet megtudhat😊!)
Körülbelül 2-3 év volt a kreatív fázis. Ez a végére a covidnak köszönhetően szintén begyorsult. Mindenki otthon volt, és hegesztettük a kottákat.
Tavaly aztán megérkezett az újabb remek sci-fi -s borítós albumotok, a „Premonition” az Inertial Music kiadásában, ráadásul nem csak CD-n, hanem vinylen is! Mi vezérelt titeket ez úttal a dalok írásánál? Volt tagcsere is, ha jól tudom.
Kevésbé öncélú albumot szerettünk volna, ami befogadhatóbb, nem kell megszakadni a próbateremben vele, de mégis merész, progresszív marad. Szerintem sikerült eltalálni ezeket az arányokat, és ez is egy lépés tudott lenni előre a Needless útján.
Negyedórával rövidebb is lett ez az album a másodiknál, de konceptalbum született most is? Picivel „szellősebbnek” érzem a „Premonition”-t az előzőnél. Tudatos volt ez az irány?
Igen, ahogy fentebb is írtam, ez abszolút tudatos volt. Nem akartunk eszeveszettül megmachinált dalstruktúrákat csinálni, de mégis rakni szerettünk volna alá új mélységeket.
Több tiszta énekrészt is hallok, ami abszolúte emeli az amúgy is magas színvonalat, növeli a sokszínűséget. Ezekre hogyan, mennyit „gyúrtál”?
Nekem mindig is a tiszta ének volt a kriptonitom, ezért sokat gyakoroltam, technikákat és skálákat. A nagyobb gond az önbizalommal volt. Ebben Diószegi Kiki sokat segített. Nála rögzítettük az ének sávokat és az ő biztatása, valamint megerősítése nélkül biztosan nem lett volna ennyire színes az ének paletta.
Ha jól néztem, két videóklip van ehhez a lemezhez: a „Twilight Cradle”-hez és a „Worlds Forgotten, Dreams Undone „- hoz. Utóbbi dal a lezárás… Hogy tudtatok ilyet írni a lemez végére? Kitépte a szívemet… kérem vissza, haha!
Keserű egy dal az biztos, szóval jogos a kérdésed. Főleg abban a vonatkozásban igazán szomorú, hogy a vizuál készítése előtt nem sokkal hunyt el az akkori dobosunk édesapja, akit nagyon kedveltünk. Az egész dalt az ő emlékének ajánlottuk. Egy útravaló neki a végtelenbe, és tovább…
Nefalem. Hogy indult a dolog 2018-ban, hogy kell még a Needless mellett egy másik komoly csapat, ahol énekelsz?
Balázst és Tomit szegről végről ismertem, így mikor kiadtak egy kis videót arról, hogy veszettül riffelnek egy király triolás témát, jó magyar underground zenész szokás szerint elfogott a sárga irigység, hogy a fene egye meg az ujjukat, de jó témákat tekernek. Aztán amikor Balázs megkeresett levélben, igen-t mondtam nekik. Tetszett a zene, és mellette kíváncsi is voltam, milyen egy másik zenekarban lenni. Akkoriban ezt a Needlessben nem igazán értették, miért kell még egy death metal zenekar, de nekem a mai napig a Nefalem-ben csak énekelni és semmi mást nem csinálni egy igazán jó terápiás dolognak indult a Needless mellett, és hellyel-közzel a mai napig az is maradt.
Bemutatkozásként 2021-ben érkezett az „Invictus” dal, majd még két single 2022-ben („Memento” – magyar szöveggel – és az „I Darkeater”). Nagyon vastag, dörrenős cuccok! Ezekhez készült klip is, amiket a YouTube-on meg lehet találni. Aztán 2024-ben érkezett is az első albumotok CD-n „A Realm Beyond” címmel. Mesélj a zenéről, a szövegekről és hogy ki a zenei agytröszt nálatok.
A vezetők a két gitáros Balázs és Tomi, ahogy fent is említettem, én itt csak szigorúan énekes vagyok. Dalszöveget írok, járok próbákra, feltolom a dolgaimat, de minden egyéb stratégiai feladatot Balázsék intéznek. A dalokba azért én is belecsempésztem itt-ott pár ötletet, de külön számokat, amik az én kezem kottája, itt nem csináltunk sohasem, és ez így is van jól. Ez egy külön zenekar, nem a Needless B oldala.
Az album egyik dalához készült videóklip („They Bleed Black”), a borító (Csendőr-Kállai Zsófia munkája), a sound (No Silence Sound Studios) és maguk a dalok is nagyon királyak szerintem! Kiadó nem jelentkezett be nálatok?
Megfuttatuk kiadói fronton, de sajnos nem volt ezúttal kapás erre a lemezre, így saját terjesztésben adtuk ki. Majd a következő… 🙂
A Nefalemmel a heavy metal Mekkájába, azaz a németországi Wacken Open Air-re is eljutottatok 2025 – ben fellépőként! Innen is gratulálok nektek! Meglepett titeket előtte a budapesti tehetségkutatós győzelem? Mesélj az érzéseidről a németországi fellépéssel kapcsolatban, mit éreztél előtte, alatta és utána!? 😊
Nem vagyok egy nagy tehetségkutató fan. Az én fejemben nem összeegyeztethető ez a dolog magával a metallal. Így én nagyon ellene voltam, hogy jelentkezzünk, ez viszont mégis megtörtént. Én a részemről nulla elvárással mentem oda, hogy zenélek egy jót a srácokkal. Aztán jött a sokk, hogy nyertünk. 😀 Mai napig nehezen hisszük el, egy életre szóló élményt kaptunk. Mint a jó fesztiválozók, kint néztünk egy csomó király koncertet, beszívtuk a zseniális atmoszféráját az egésznek, kapcsolatokat építettünk, és adtunk egy király koncertet rengeteg ember előtt, amit soha nem felejtek. Ha lehet ezt az egész zenélősdit mint életpályát felfogni, akkor nekem ez volt az az úgynevezett csúcspont.
Az „old-schoolabb” death metalos Damnation nevű csapatban kikkel zenélsz? Hogy indult el a dolog? Hogy áll jelenleg ez a formáció?
Volt egy facebook csoporthirdetés, hogy hörgőst keresnek death metalba és kíváncsiságból válaszoltam rá. Ebből jött az egész. Mikor Péter, az ottani basszeros behívott a csoport beszélgetésbe, akkor esett le a tantusz, hogy ez itt valami komoly dolog lesz, mert igazi legendák voltak benne. Szenti Árpi (Athame, Sentio… ect.), Juhász János (Ex-Thy Catafalque)… egy pillanatra meg is hűlt bennem az a bizonyos, hisz ezek az arcok olyan muzsikát toltak, ami nagy hatással voltak rám. Van az a mém a Wayne világából, mikor hajbókolnak és az hajtogatják, hogy “not worthy”, na ez teljesen leírja az ottani szitut. 😀 A Damnation szigorúan szoba projekt, János benne az “agy”. Ő rá a covid volt olyan hatással, hogy alatta elkezdett igazán mocskos riffeket gyártani, és ezek tömkelegéből tettük össze az anyagokat. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy szívesen folytatná a csapat a megkezdett munkát, János viszont egy sokkal nyugisabb alkotói életszakaszban van, ezért most az ilyen fajta zenéire szeretne fókuszálni. Ez nem zárja ki, hogy egyszer újra beindul a halálgyár, és ha ez megtörténik, rám teljes mértékben számíthat.
A Damnationnel kiadtatok egy EP-t (Majesty in Degradation) 2021-ben és egy albumot (Fátum) 2024-ben, mindkettőt a Pest Records által CD-n is. Az albumon magyarul énekelsz (illetve a japán kiadásos egyik Needless dalban is). Szeretted volna ezt is egy albumon kipróbálni?
Igen, szerettem volna valami újat kipróbálni. Elsőként csak egy két demót tettünk össze így, és a többieknek nagyon tetszett, ezért elindultunk ebbe az irányba. Nagyon élveztem megírni ezeket a dalokat, az anyanyelvemen teljesen más rétegekben és mélységekben tudtam olyan dolgokról írni, amikről azt hittem, hogy már teljesen kiírtam őket magamból angol nyelven.
A zenéhez is passzolóan itt máshogy (is) énekelsz, ahogy a zene is eltér a másik két csapatodtól, itt talán a brutkó daráláson van a hangsúly inkább. Milyen érzés volt ezeket felénekelni? Sokat kellett gyakorolnod pluszban?
Volt kihívás itt is rendesen, igen. 😀 Egyre mélyebb és mélyebb regisztereket kellett meglőnöm célként, minden egyes demózással. Ez amúgy elvárás is volt a bandában, és a zene is ezt követelte meg. Emlékszem kezdetben akárhányszor hoztam valami új demót, Jánosék mindig kérdezték, hogy “esetleg tudnál e mélyebbre menni?”. Ez a kihívás nagyon motivált engem, és a végére én is tapasztaltabb lettem tőle.
Tudom, hogy a magyarul megírt szövegeket néha rohadt nehéz angolra áttenni, hogy minden klappoljon. Mi van meg először nálad? A magyar szövegek?
Nagyon vegyes dolog ez is nálam. Régen mindig az volt a bevett, hogy előbb volt meg a gondolat, a cím, a szöveg, majd ráhegesztettem a zenére. Ez mára megfordult: hanglejtések, hangkapcsolatok, jól hangzó szó vagy mondattöredékek vannak meg előbb, amik tényleg jól passzolnak az adott zenéhez, riffhez, dallamhoz, és ezek vannak utólag feltöltve szöveggel. Addig faragok egy-egy szót vagy szókapcsolatot, amíg az tényleg bele nem illik az adott zenei részbe. Utána ezt töltöm meg gondolattal és tartalommal.
Tervek 2026-ra bármelyik formációval? Értem ezt hangzóanyagokra, vagy koncertekre. Szabad e tudni konkrétumokat?
Az utóbbi években nagy hangsúly volt fektetve a zeneírásra, felvételekre és az album kiadásokra. Most idén, főleg Needless fronton az élő koncerteken lesz a hangsúly. Új anyag, meg ha érezzük, hogy jönnie kell, akkor jönni fog. Az új formáció már most rengeteg ötletet hozott, lesz miből dolgozzunk. Már nagyon várom.
Teljes, vagy inkább összefüggő történeteket is meséltek lemezenként, így nálatok szerintem érthető a hosszabb anyagok, albumok kiadása. De egyet értesz azzal, hogy manapság már a metal zenei közeg nagy része (a fiatalabbak) csak dalokat hallgat össze-vissza? Erről mi a véleményed?
Tény, hogy mára megváltoztak a zenei fogyasztási szokások, így most nagy dilemma ez az album vagy single kérdéskör. Úgy gondolom, hogy egy zenekarnak, ha az ő zenei önkifejezési igényét kielégíti egy EP vagy egy single, akkor menjen abba az irányba, ha pedig albumban gondolkodik, vállalván a rizikót, hogy a B oldalig se jut el a hallgatóság, azzal sincsen semmi gond. Technikai és anyagi oldalról lehet talán találni egy logikus döntést ezekben. Egy dal körüli kiadási mizéria (klip, promó ect), meg egy EP vagy egy album körüli kiadási mizéria, arányában majdnem hasonló idő, pénz, és energia, így mindig azt szoktam mondani, hogy ha van egy EP-re 6 szám, akkor tud az lenni 8-9 is és akkor albumról beszélünk. Ez utóbbit talán metal berkekben még mindig komolyabb szemüvegen keresztül nézik, mint a single-t és az EP-t. Természetesen ott a nagy digitális zaj, és a 30 mp-s reelek szintjére lerombolt figyelem, így teljesen megértem, ha valakinél a single a fő profil. Ez viszont exponenciálisan túl sok inger, amit az ember mentálisan nem tud elviselni, erre egyre több kutatás világít rá. A felfokozott dopamin és ingercunami, amit egy mai ember kap, az bőven túl van az egészségesen, szóval én hiszek benne, hogy megérjük még a “lemezjátszó elé sörrel leülés és album végighallgatás” reneszánszát.
Van valami teljesen saját, zenei szóló projekted esetleg? Ha igen, beszélj róla! Egyébként valami hangszeren játszol e, vagy elég csak a torok-koptatás? 😊
Van, igen, és igazság szerint Te vagy az első, aki ezt valaha megkérdezte, így itt az idő, hogy azon a 30 emberen túl végre páran még ráfüleljenek. 😀 Kb 15 éve kezdtem el kísérletezni a dark ambient és egyéb elektronikus műfajokkal TGT-DE néven. Anno nagyon rá voltam függve Lustmord, Robert Rich, Tim Hecker és hasonlók cuccaira, Akkor írtam is egy kisebb EP szerűséget, meg azóta néha pakolok fel egy-két, most már inkább klasszikus progresszív elektronikus demót, de eget rengető terveim sose voltak vele, és ma már nem gondolom, hogy valaha lesz is rá időm. De nyilván sose mondd azt, hogy soha.
https://www.facebook.com/people/TGT-DE/100064649620796/
https://www.reverbnation.com/tgtde
https://soundcloud.com/d-mforczek
Klubkoncertek és fesztiválok. Mindet megjártátok – járjátok, itthon és kinn is. Hogy tudod összefoglalni a helyzetet, mit érzel?
Szerintem idehaza az UG metal szcéna egyre szűkül. Egyre kevesebb a tényleges törzshely, ahol a fiatalok és a közönség biztonságosan, komfortosan tudna találkozni, bulizni, tombolni lásd pl régi Dürer kert. Ezzel szemben külföldön – és ezt tapasztaltuk a mostani kassai koncerten is – az energiák sokkal intenzívebbek: fiatal srácok várakozással telve jöttek el, hogy tényleg kivegyék a részüket a show-ból, tomboljanak, circle piteljenek. 20 éve zenélek, de ilyen lelkesedést a covid előtti idők óta nem láttam itthon.
Kedvenc filmek, könyvek, esetleg videójátékok?
Így hirtelen hasra ütve az utóbbi évek nagy kedvencei:
Videojáték – Elden Ring
Könyvek – Az Idő Gyermekei sorozat
Film – Dűne sorozat. Nagyon várom a harmadik részt.
Mi a véleményed a technológia fejlődéséről, ami teljesen átírja már a mindennapjainkat és ennek köszönhetően az ember és ember közti kapcsolatokat is?
Röviden tömören egészségtelen a jelenlegi állapot szerintem. Ez a túlzott digitalizáció… mi nem erre vagyunk kitalálva. Az ember egy társas eszközhasználó faj, igényli a valós, kézzel fogható dolgokat, a személyes jelenléteket, mindent, amit valós időben át tud élni. Nem arra van tervezve, hogy 10 másodpercenként stimulálja az agya dopaminközpontját valótlan hamis ingerekkel, mert ezt már kutatások bizonyították, hogy mentálisan durván lebetegít. Hiszek benne, hogy egyszer újra visszatalálunk az analóg világba amikor rájövünk, hogy ez egy abszolút vakvágány.
Nagy vonalakban szabad tudni mivel foglalkozol, mit dolgozol?
Logisztikai csapatkoordinátor vagyok egy multinál. Fuvarokat optimalizálunk, fuvarproblémákat kezelünk, új logisztikai megoldásokon dolgozunk.
Munka és család mellett hogy tudsz egyszerre két – három pörgős zenekart vinni?
Már sehogy. 😀 De szerencsére egyik formáció sem vesz már el annyi időt, mint régen, meg ha kell is tolni a szekeret azt már fel tudjuk osztani. Hála az égnek olyan zenészekkel vagyok most már körülvéve, akik tudják a dolgukat, és kellően önjáróak ahhoz, hogy tök organikusan csapatként tudjunk működni mind a Needless, mind pedig a Nefalem. A Damnation-t szobaprojekt lévén nem ide sorolnám, az sose vett el annyit az időmből, mint a másik kettő.
Köszönöm szépen válaszaidat és hogy fáraszthattalak a kérdésekkel! 😊 Sok sikert kívánok neked és a zenekaroknak, amikben részt veszel! Kérlek mond el, amit még szeretnél a zenekarokkal kapcsolatban, például mit jelent neked ez az egész, amit már több mint 20 éve csinálsz és zárd le az interjút!
Én is köszönöm a kérdéseket, igazán jók voltak, nagyon örülök, hogy össze tudtuk hozni. Mit jelent ez az egész? Na, ezek azok a kérdések, amiket már nem nagyon tudok definiálni. A zene annyira hozzám nőtt, hogy már egyre nehezebben tudom magam ebben az egészben kívülről szemlélni, ez az életem része, és valószínűleg amíg itt vagyok ezen a világon, az is marad. Az utóbbi években komoly változáson esett át a Needless, és nagyon sok alkalommal felmerült, hogy végleg fel kellene hagyni ezzel az egésszel, de egész egyszerűen nem ment, nem megy. Fizikálisan fáj a tudat. Akkor esett le, hogy ezt már sosem engedem el. Ha valamit ennyi ideig csinálsz odaadással, a megszállottja leszel. Nincs kiszállás. Nyomjuk amíg bírjuk.