Első interjúnk amolyan teszt jellegűnek indult. Felkértem egy régi barátomat akinek a zenekarához több szállal is kötődöm, hogy válaszoljon már pár kérdésre. Ha pedig szarul sikerül (részemről) akkor hagyjuk az egészet. Úgy gondolom büszkén közzétehetem. Bár kicsit tartottam tőle, mert tisztában vagyok a nehézségeikkel és az ebből eredő pesszimizmusával, de a sok szarság mellett azért akadnak jó dolgok is. Ő Ádám, a fanatikus.
(Géé)
Szia Ádám! Ismeretségünk lévén próbálok olyan kérdéseket feltenni neked, amiket csak részben tudnék megválaszolni helyetted. Mondanál néhány szót előtte magadról?
Köszi, hogy én lehetek az első „áldozatotok” eme sorokkal! 36 éves vagyok, rock és metal zene fan, jelenleg is a vendéglátásban dolgozom. Legtöbbet a zene körül jár az agyam, nap közben is. Erre nincs mentség. Szerintem könnyű velem kijönni, ám néha picit nehéz jellem vagyok. Olykor magamnak való, és ez társul még azzal, hogy egyre kevesebb dolog tud érdekelni. Az a fajta koravén személy, akinek egy társasággal való összeülést is hetekig kell terveznie. Aztán aznap inkább le is mondanám az egészet. Haha. A metal zene mellett viszont már több mint 20 éve kitartok! Abból is inkább a régi műfajokat szeretem, mint heavy, speed/power, thrash, old school death és black metal.
A „mik hatottak rád” helyett lényegesebb kérdés szerintem, hogy mikor fogtál először hangszert a kezedbe és mi volt az első dal amivel próbálkoztál?
Azt hiszem 2007-ben kezdtem el kis haveri noszogatásra gitározni, akusztikus gitáron. Nagyon szarul ment, most se tudok szerintem ilyesmi fadarabon produkálni. Pár hét vagy hónap után átnyargaltam valami olcsóbb elektromos gitárra inkább. Szerintem a nagyon kezdeti időkben valami The Exploited-dallal próbálkoztam.
Konkrétan zenekar alapítás volt a távoli cél vagy csak sodródtál az árral?
Sodródtam. Belekeveredtem piciny városom akkori kis rockzenei közösségébe és a többi mint a gitározás, már jött magától. Nem akartam semmi komolyat igazán.
Milyen gitárral kezdtél? Adottak voltak a lehetőségeid egy normális felszerelés összeállításához vagy kellett buherálni ezt-azt?
Csóró voltam cefetül, semmi cuccom nem volt eleinte. Kölcsön dolgok voltak, aztán valami Fender kópiám volt először. Gyűlöltem a cuccom egy részét. Erről a drágalátos, folyton bekussoló Vermona kombóm tehetett. Legszívesebben kihajítottam volna egy vonat elé. Ilyesmiken toltam 1-2 évig, de később néha beakadt egy Jackson, vagy egy jó effektpedál is. Zenekari társak sokat segítettek a cuccokban.
A Fanatic Attack előtt milyen projektekben vettél részt? Úgy tudom voltak más stílusú próbálkozásaid. Mai füllel milyennek hallod az akkor írt dalokat? Milyen érzéseket váltanak ki benned? Hiányoznak azok az idők?
Volt egy 3, később 4 fős hardcore-thrash keverék zenekarunk, ennek több neve is volt, 2 évig ment kb.2008-tól. Összeraktunk jó dalokat is, legalább egy albumnyit, de nem én írtam ott a zenét. Itt kezdtem, bevettek a bandába. Visszagondolva, tabok alapján is jó daloknak tartom ezeket. Kár, hogy nem jutottunk el vele igazi, hallgatható felvételig vagy rendes demóig. Igazi 2 perces kevert metal zenék ezek, egyszerűek, de jók. Hiányozni viszont nem hiányzik.
Hogyan jutottál el a Fanatic Attack alapításáig? A most játszott stílus volt a cél a kezdetekkor? Milyen technikai akadályokkal kellett megküzdenetek az évek során?
Az első zenekar feloszlott 2009 őszén, picit mindenki mást akart csinálni az életében, vagy máshogy megfogni a zenét. Én Zalaegerszegre jártam suliba ekkor gimi után és így jött ami most is van. 2009 végén a Fanaticot hárman alapítottuk. Én, Ploner Patrick és Kuczkó Gábor. Gábor keresett meg minket, hogy kellene egy thrash metal zenekart csinálni, ő volt a kezdő löket ehhez. Nekem mindig is a thrash zene volt a szívem csücske, már az előző zenekarban is gyors darálást akartam, de nem álltam semmilyen szinten se ehhez, meg az más téma volt. Tehát aztán 2009 novemberében már mutogattuk egymásnak a durvábbnál durvább thrash zenéket, Sodom, Nuclear Assault, Sepultura, Toxic Holocaust, ilyesmiket és kb magától értetődő volt, hogy nagyjából ez a vonal. Technikai akadály volt bőven. Hozott vackok elfüstölése, beszakadó hangfalak, beázó próbaterem, szarabbnál szarabb gitárok, ilyesmi. Az segített mikor már mindenki elment dolgozni, mert akkor lettek Jacksonok, LTD-k, jobb cinek, ilyesmi.
Milyen volt az első Fanatic koncert? Milyen érzések kavarogtak benned előtte és utána? (Én izgultam helyettetek is :D)
Eléggé ment az izgulás. Egy fellépésem volt nekem addig csak, még az előző bandával, de ott csak gitároztam ugye. Első bulink 2010-ben volt Zalaegerszegen, a Bástya fogadóban, ami kb. tele is lett. Na nem nagy hely ez, már szerintem nincs is meg az épület se, vagy ki tudja. De akkor az érdeklődés is nagyobb volt az ilyesmi műfajokra. Tetszett az első koncert, jó kis energiát adott mindenkinek és láttam valami utat, hogy folytassuk akkor ezt a vonalat. Előtte nem énekeltem sosem koncerten, fura volt, hogy úgymond nálam van egy irányító eszköz, ami a mikrofon.
Hogyan alkalmazkodtatok a közönséghez és az „elvarásokhoz” a 15 év alatt? Kellett engedned az elveidből a hallgatók vagy a többi zenekartag miatt?
Mindig a tagokon múlt, hogy merre megy picit a stílusunk. Tehát, hogy vagy a death, vagy a black metal felé van kis moccanás, de sosem voltunk egyik műfaj mellett sem teljesen, mert a fő vonal mindig is a thrash volt. Tehát azon sok múlt, hogy mi mit szeretnénk. A harmadik, picit blackesebb album után éreztem (mivel Imrével, aki azon énekelte a dalokat elváltak az útjaink), hogy vissza kell menni picit a régi vonal felé, hiszen megint háromtagúak lettünk. Én meg nem igen tudok károgni, vagy nagyon mélyen hörögni, és nem is akarok. Elvekből nem igen kellett engednem. Talán egyszer volt olyan még régebben, hogy én szerettem volna tovább a full thrashes, kvintezős vonalon maradni, de azt meg nem igen élveztük akkor együtt. Kellett valami új fűszer akkor a zenébe. Egyébként aki most teljesen a nagy közönség szerinti elvárásoknak akar megfelelni, az lehangolja a pincébe a gitárját, tempóban lefelezi még a lefelezett breakdownokat vagy groove-okat is, és lehetőleg mikrofont ad valami festett hajú hölgy kezébe, aki latex cuccban mutogatja magát. Vagy valami ilyesmi, haha….
Milyen hangulatban telnek a próbák és a studiózás? Meg van még a lelkesedés vagy néha elcserélnéd egy jó baráti sörözésre?
Szeretem a próbákat. Igaz kevés van, havi 2 max, de azok nekem terápiás jellegűek. Baromi nagy a hangerő, izmosan szól minden, nem úgy mint a kezdeti vackokon annó. Általában jó a hangulat, de néha megfogalmazódik valakiben ott a teremben, hogy „mi az istennek csináljuk még mindig ezt?”, nem vagyunk normálisak. Sörözést sem szeretem már igazán. Vagy nem jó semmire, vagy olyan készen leszek másnapra, hogy kapaszkodok össze-vissza mindenbe, hogy életben maradjak. 😀
Koncertezés terén milyennek látod napjainkban a lehetőségeket mint underground zenekar? Mennyit változott a közönség a kezdetek óta?
Nem igen van lehetőség. Ha van is fellépés, sokszor picike színpadon lehetsz csak, és a hangosításnak örülj ha van egyáltalán valami használható. Ventilátort meg hozz magaddal a próbateremből ha nem akarsz megfulladni. Az meg, hogy útiköltséget mondjuk minimál szinten is állna valaki, az ritka mint hal a fán. Van néha viszont kellemes csalódás is! Nem mondom tehát, hogy minden buli teljes csőd. Épp ezért nem erőlködünk már bulik szervezésével sem. Évente van 4-5 fellépésünk és hello. Szerintem ez a thrash-death akármi közönség kiöregedett kissé, kevesebb is az ember a bulikon. Ezt látja szerintem mindenki, de lehet csak rajtunk, vagy csak errefelé nyugaton van ez. Nem egyszer az elmúlt pár évben és idén is voltam olyan banda vidéki koncertjén, akik nemzetközi hírnévnek örvendenek az underground körökben, és szerintem 25-30 főnél megállt a nézői létszám. Túl sok a zenekar és kevés az érdeklődő. Kedvencem az, amikor olyan helyen zenélünk, ahol tudom, hogy a nézők 90%-a szintén zajong valami formációban. Elképesztő. A klubok is szar helyzetben vannak, ahogy a fesztiválok is. Ja, meg hát drága a pia a helyszínen, meg minden is, meg hó vége van, meg ilyenek. Meg még az eső is esik. Na meg…. haha.
Vannak terveitek a jövőre nézve? Eltudod képzelni magad a színpadon mint öreg rocker, aki nem ihat mert gyógyszert kell szednie?
Konkrétum most nincsen a jövőre nézve. Egyszerűen a hazai állapotok, a hallgatóság, a spotify világ és „a minden azonnal és gyorsan kell és hopp, már nem is érdekel” attitűdök nem igénylik, hogy én évente új lemezt rakjak össze. De tudod mit? Lassan egy EP-lemezt se érdemes csinálni. Vagy leginkább semmit se érdemes csinálni, inkább menj haza és aludj egy jót! Vagy sétálj egyet! Na persze, itt álljunk meg! Érdemes akkor, ha magatoknak, a bandatagoknak szerez az ilyesmi alkotás, tervezés, kivitelezés örömet! Én amúgy szeretem. Sok munka bármit összehozni, ami fizikai formátum például, de érték. Olyan, mint egy befejezett könyv vagy festmény. Van, aki ezen a frekvencián rezeg, ha érted. Tény, kevés inspiráló dolog van. Szerintem tudjátok mikre gondolok. Szóval elcsattogunk félgőzzel, vagy ahogy jól esik. Vagy ahogy megy. A másik: hé, gyógyszert már most is szedek! 😀 Nem tudom, hogy akarok-e öregen is zenélni, mondjuk 60 évesen… néha most is kikészít az egész, haha.
Visszatekintve a második kérdésre. Így képzelted?
A zenekarozást mikor indultunk? NEM! Egy szopás az egész ilyen kicsiben, mint ahogy mi csináljuk! De vagyunk olyan hülyék, hogy szeretjük így is. Elment 16 év, van amire büszke vagyok, van pár kiadott CD-nk, felléptünk nagyon jó zenekarokkal, akiket sokszor tátott szájjal néztem. Voltak jó színpadok, bulik, ezek az emlékek pedig megmaradnak. Egyébként a fenti sorok ne tévesszenek meg senkit! Most is nagyon élvezem a zenélést! Színpadon is. Talán jobban, mint régen! Szinte az egyetlen igazi hobbim. Minden nehézség ellenére is szeretem ezt az egészet.
Melyik általad irt dalra vagy a legbüszkébb? Írj róla pár sort kérlek, és ha fel tudod idézni azt a lelkiállapotot vagy szituációt amikor íródott, akkor azt jellemezd kérlek!
Azokra vagyok a legbüszkébb, amik még ma is koncert műsoron vannak nálunk. Az újabb kedvencek a Came from the sky, Erasor és az Ignorance, mert ezek zeneileg, témákat tekintve, struktúrára számomra teljesen kielégítőek. Régebbi dolgok közül pedig a Repossessed, Fight for a lie, Thrash hármas mondjuk, a sodró, tresselős lendületük miatt. A harmadik lemezes Stonewall Labyrinthet is csípem. Általában semmi transzbaesős dolog nincs nálam, mikor alkotok gitárral a kezemben. Józanul kell gondolkodnom, pláne az ének miatt. Tehát hova férek be szövegekkel, ne szívassam meg magam túlzottan, stb. Minden egy jó riffből indul és ha az jön, akkor sokszor gyakorlatilag „kifolyik” a dal 90%-a. Érzed azt mikor vagy ihletelős hangulatban, esetleg hallgattál egy adott zenét ami befolyásol kissé, de mégis sajátos lesz végül az a valami ami megszületik. Aztán a teremben a többiek folyamatosan hozzápattintanak, beleszólnak, csiszolják, és sok próba után kész a darab.
Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk és az olvasókra. Egész jól elnyomtad a pesszimista éned 😉
Köszi még egyszer az interjú lehetőséget, sok sikert a munkátokhoz, és mindenkinek köszönöm aki olvas, támogat, hallgat minket, tegye azt bármilyen formában! Szeptemberben találkozhattok velünk Szombathelyen és Budapesten!
