Eldöntöttük, hogy az ünnepek alatt készítünk egymással egy rövid interjút. A következőkben Géé projektjét, az Ymberophilia-át ismerhetitek meg. Mindenkinek ajánlom, nagyon állat muzsikát tol a kolléga.
Totyi:
Mikor találkoztál először a metállal és mikor a black metállal?
12-13 éves voltam amikor fater parabola+beltéri kombójával betudtuk fogni a Viva Tv-t. Akkor tolták a Linkin Park Crawling számát. Itt már éreztem, hogy hú ez valami más cucc. De ezt inkább csak figyelemfelkeltésnek tekintem. Tisztán emlékszem amikor unottan néztem a szarabbnál szarabb 2000’s pop zenéket és egyszercsak jött egy sistergős TV képernyő amit egy gyerek néz, benne valami loboncos, szoknyás faszi. Mély (akkoriban fingom nem volt mi is az) gitár, fülbemászó dallam. Ez volt a KoRn-Here to Stay klipje. Aki ismeri az tudja miről beszélek ha azt mondom, hogy magamat láttam a Tv-ben. Szinte levegőt se vettem, nem pislogtam. Na akkor kezdődött minden. Elég gázos gyerekkorom volt. Fejben sem volt rendben sok minden, nehezen találtam a helyem, nem tudtam soha beilleszkedni. Így hát adott volt, hogy ezt az utat választom. Pontosabban a metal választott engem. Itt még nem volt konkrétan fogalmam a metal zenéről, de hála a minden metal zenét is szerető, illetve játszó bátyámnak, hamar képbe lettem a dolgokkal. Nem tudom mit érezhetett amikor a 250 km-re élő taknyos öccse azt mondta neki, hogy ilyet akar hallgatni, de amije volt azt megmutatta, oda adta, meghallgattatta. Aztán elindult a folyamat, sok zenekart megismertem általa. Akkorra már lecsengett a kazis időszak, a CD volt a menő. Ritkán találkoztam vele, de mindig mutatott valami újat, valami keményebbet. Jött a Slipknot, gyorsabb tempó, hörgés, maszkos faszik, kecskefej, 666, pentagram, fejjel lefele doboló faszi. Húha, van ilyen is, ezt akarom. Kerestem a tini lelkemnek való, keményebb cuccot. Kaptam tőle egy klip valogatás VHS kazit. Azon volt a Coal Chamber Loco klipje. Na ez is gecire bejött. Annyira, hogy napokig kerestem a betárcsázós internettel éjszakánként (éjszaka csak 0,50 Ft/perc) mp3-ban. Majd kijött a 27 ezres telefonszámla ami majdnem anyám egy havi fizuja volt akkor. Csóró család lévén, nem örültek… Na aztán rá pár hónapra tesómnál nyaraltam akinek valahol megvolt kazin ez a szám. Tisztán emlékezett rá, hogy azon van, így nekem adta. Otthon nagy örömmel tolom be a magnóba, de valami irtózatos, sötét, vinnyogás, sikítás, zakatolás, el nem tudom mondani mit éltem át. Ez volt a Cradle of Filth Midian albuma, ami nem a Loco (bár ez a trve arcoknak ugyanaz a szar). Itt ismerkedtem meg a „black metal”-al. Ami ugye fúj, sose volt black. Szerintem egy akkori tizenéves vidéki gyereknek az volt, ez van. Jó zenét csináltak, egyedit, újat, aztán ment a levesbe a COF is. Nagyvonalakba ez az én metálos sztorim.
Milyen zenekarokat hallgattál még? Kik inspiráltak?
Huhh. Nekem korszakaim voltak. Volt punk, death, skin, nu, HC, country meg a fasz se tudja már mi. Minden élet fejezethez volt egy stílus. Rám nagyon durván hat a zene. Én tipikus az az ember vagyok aki átéli a zenét. Éreztem mindig a stílusoknak a varázsát. És a mai napig áttudom élni azt az érzést, konkrétan lesz egy trippem tőle ha meghallok egy akkori nagy kedvenc zenekart. Sose voltam az a thrash, meg Iron Maiden, meg Megadeth és társai fan. Mivel vidéki csóró, suttyó gyerek csak a mainstream-et kapta az arcába, meg az évszám is más, nekem a Kataklysm, COF, Satyricon, Korn, Soulfly/Sepu… volt a metal zene. Nem voltam szakadt rocker, nem csöveztem kocsmában, nem hánytam Ossian koncerten, nem tarháltam fröccsre. Félreértés ne essék, semmi ítélet a szavaimban, én máshogy szocializálódtam, más utat jártam be. Én egy hülyére szekált, egész napos rettegésben lévő rocker kutya voltam, aki este a sötét szobában, a dühös sötét zenében találta meg a békét, „trippelt” el egy olyan világba ami szavak nélkül is megérti. Még ha egy kibaszott szót se tudott angolul, mégis értett mindent. Szóval… válaszolva a kérdésedre, minden olyat amit egy trve metálos nem hallgat. A komolyzenétől a punkon át a retro discoig. Modern Talkingot a mai napig előveszem, ha újra 8 évesnek akarom érezni magam. Egyedül a rap és a mulatós amitől agyfaszt kapok. Bár Jimmy-t szeretem, Eminem se szar. Mindegy, meghallgatok mindent. Ugorjunk… 😀
Mikor fogtál először gitárt a kezedben?
Csak, hogy aki már eddig eljutott, tudja mire számítson… ezt is az elején kezdem… Réges-régen, egy messzi-messzi faluban… 2001. 12. 25. a dátum. Nem emlékszem a konkrét okára, de feltételezem, hogy addig rinyáltam a bátyámnak míg hozott nekem egy talán Jolana és Musima gitár keveréket. Mondhatjuk épített gitárnak. Semmi cucc hozzá csak kábel meg talán pengető. Szerintem sose mondtam neki, de életem ajándéka a mai napig (A gyerekeimen kívül persze[hátha olvassák]). Majdhogynem véresre pengettem a kezeimet. A Metallica-One dalát akartam minden áron megtanulni, mert azt régebben elhatároztam, hogy ha valaha leszek olyan szerencsés, hogy lesz egy saját gitárom, akkor ezt fogom elsőre megtanulni. Szakadt cipőbe jártam suliba, elképzelni se mertem, hogy valaha saját gitárom lesz. Szóval ekkor. Bár azóta se tudok gitározni.
Mesélj egy kicsit az Ymberophiliaról? Mikor határoztad el, hogy na én most pedig indítani fogok egy egyszemélyes projektet?
Folytatom jó? Na amikor már tudtam 2! húron is játszani, felspanoltam az én gyermekkori barátomat (akit minden szarba belerángattam magammal, a motorozástól kezdve a halpiacon át, a hivatásos bodzaszedésig), hogy zenéljünk már együtt. Ez úgy nézett ki, hogy én pengettem valamit a magnódekkel betorzított, beszakadt hangszórós, épített gitáros motyómon, ő meg valami 60 as évekbeli szintit nyomkodott, közbe szólt a zene, és mindezt DIY Slipknot maszkban meg gázálarcban csináltuk. Komoly, én voltam Jim Root, ő meg Sid Wilson. Ezzel alapoztuk meg a későbbi egyetlen zenekaromat amiben az imént említett hűséges kardhordozóm már dobcuccon nyomta. Nekem meg már eggyel nagyobb hangfalam volt. Össze-vissza szerencsétlenkedtünk, sose tudtuk mit játszunk, bár azt se, hogy hogyan, na meg min… Mikor „komolyabbra” fordult a dolog csatlakoztak hozzánk hasonló képességekkel megáldott haverok. Igazából csak poén volt, végre tartoztam valahova életemben először. Sose jutottunk semmire. Pontosabban de, ugyanis ez az akkor botkezű és botlábú gyerek lett a Fanatic Attack dobosa, akire kibaszott büszke vagyok. Na meg irigy, mert ő nem adta fel mint én. Szal mivel a 10 emberből aki eddig eljutott, abból kettő a Fanatic tagja a kettőből, puszi nektek innen is. Irigylem a kitartásotokat. Na de… hogyan is lett az Ymbero? Miért is pofázok ennyit? Fontosnak tartom a részleteket. Mindig minden összefügg. Mikor ez a zenekaros ámokfutás végetért, hanyagoltam a gitározást. Volt más hobbi, mindig van valami mellékes. Ahogy teltek az évek , elkezdett hiányozni. Elkezdtem dolgozni, lett jobb számítógépem, vettem egy fokkal jobb gitárt. Elkezdtem riffeket rögzíteni, megismertem a dobprogramokat. 1 sáv dob, 1 sáv gitár. Ennyi. Ezeket hallgattam, büszke voltam magamra, mert valamit alkottam, hagyok magam után valamit. Egy újabb korszak. Ezen a szinten ragadtam tízen pár évig. Házasság, család, ház, munka, peca… Nem volt késztetés, hogy valamit kezdjek vele. Mint említettem, nem vagyok az az átlagos ember, hajlamos vagyok bizonyos dolgokra. Nem kell rosszra gondolni. Önmarcangoló, stresszes, furán gondolkodós faszi vagyok, akinek váltakozó epizódjai vannak. Ritkán van köztes állapot. Vagy fent, vagy lent, de akkor vagy nagyon lent, vagy nagyon fent. Egy ilyen mély gödörben kiutat keresve, elkezdtem amolyan vers féléket írni. Aztán ahogy újra előkerült a hangrögzítéses gitározásosdi, gondoltam mért is ne lehetne a vers dalszöveg. Elraktam az ötletet későbbre és neki feküdtem jobban ennek a felvételesdinek. Összeraktam 2 gitártémás dal féléket. Borzalmas hangzással, katyvaszos dobbal. Mutogattam pár ismerősnek. Fingom nem volt az egészről, nem nagyon jártam utána, csak kiszakadtam a zavaros világomból, el voltam vele. Aztán egyszer valaki azt mondta, egész blackes. Mi? És úgy akkor egy csapásra megfogalmazódott , hogy baszki te balfasz, mért is ne csinálhatnál egy „zenekart”. Zenekar név, borító, logo, víí tök poén. De tényleg poén. Fingom nem volt akkor a one-man fogalmáról. Egyedül az volt meg, hogy az a valaki akinek nem mondjuk ki a nevét, a tudjuk KI, ő egyedül csinálta. Eszem ágában nem volt komolyan venni. A dal címek latinul voltak és mindenféle faszság volt. Pl „fogfájás” vagy „az új szobámban vettem fel”. Ez mind azért mert a latin az gecire metalos. A név választás is poén volt. De persze, majd 30+ évesen, három gyerek mellett majd én rokksztárosat játszok… Egyébként basztál megkérdezni, de az Ymberophilia név úgy sikerült, hogy valami beteg dolgot akartam névnek. Aztán valami oknál fogva a parafíliákhoz keveredtem és kúrva jókat röhögtem. Aztán rátaláltam arra, hogy valakinek akkor áll fel a broki ha vihar van. Kicsit alakítottam rajta és bazz mennyire komoly, ez lesz az!! Utólag bánom, de mivel a megszokás nálam nagy úr, nem váltam meg tőle, ő az enyém.
Na szóval, van név, van stílus féle, van irány, de nincs szöveg, nincs cél és én aztán biztos nem fogok énekelni, nem is tudok károgni, nehogy meghallja valaki (roppant gátlásos vagyok). Szövegnek előszedtem a korábban említett vers foszlányokat és rászántam magam, hogy legalább megpróbálkozzak a vokállal. Egy székre támasztottam egy régi, lilára festett, pillangós mintákkal díszített basszgitárt, erre akasztottam egy gamer fülest ami mikrofonos. Bekapcsoltam az állandóan lefagyó laptopom, és kiengedtem 30+ év nyomorát. Brutális extázis. Nem tudom mihez hasonlítani. Egy szuszra letoltam az első dalom. Ez a Fekete Napok című első Ymberophilia dal szöveggel. A dolog érdekessége, hogy miközben neki készültem, nejem futott ki a purgatóriumomba, hogy a szomszéd nénit éppen újraélesztik. Belehetett látni az ablakon miközben a mentő küzd. Viccesen hangozhat meg minden, de a halál átjárta a levegőt. Szószerint… Nem tudom mihez hasonlítani azt az estét.
Azt szeretném leszögezni amúgy, hogy nem black projektnek indult, magamtól sosem illettem volna black jelzővel és most se fognám rá nyugodt szívvel. Csak simán sufni metálnak szoktam nevezni.
Szóval így lett az Ymberophilia. Semmi extra , csak a szoki 😀
Mi inspirált, hogy zenét készíts? Gondolok itt feszültséglevezetés vagy érzelemkifejezés?
Egyszer egy amcsi faszi akart valami promóciós szokásos marhaságot. Neki erre a kérdésre azt válaszoltam, hogy a múltam, a jelenem és a jövőm. Mikor rákaptam az ízére, hogy elmondhatom végre ami bennem van, méghozzá olyan formában ahogy én akarom, dőlt belőlem. Hajlamos vagyok nagyon rákattanni dolgokra. Ez azt jelenti, hogy 0-24 azon a bizonyos dolgon pörgök. Na meg pont egy negatív periódusos időszakom volt, ami a szokásosnál is jobban levitt. Akkor mondta feleségem, hogy akkor most találjak valamit ami resetel, mert gond lesz. Úgyhogy akarva akaratlanul rákattantam a zenelésre. Igazából ez az előző kérdés mellékszála.
Volt tervben, hogy másokat is beveszel a projektbe?
Persze. Alapvetően szeretek együtt tevékenykedni másokkal. Kényes téma lenne, mert az Ymberophilia az én gyermekem, nehezen engedném másoknak a beleszólást, de nyitott vagyok mindenre. A veled közös nóta erre a legjobb bizonyíték. Rohadtul élveztem. Mikor küldted a szintitémákat, kicsit megzavarodtam, nehezen hangolódtam rá, de imádom. Talán ami miatt problémás lenne a dolog, az összeegyeztetés, az időhiány és a szellemiségem miatt. Meg a Split albumokat is imádtam, vagy Smarával együtt dolgozni. Nagyon jó emberekkel és rendkívüli tehetségekkel ismerkedhettem meg, ami hatalmas megtiszteltetés. De ja, fasza lenne pl. egy dobos.
Mesélj egy kicsit a felvétel folyamatáról? Mennyire jönnek könnyen az ihletek stb.
Uhhh. Hát eleinte túlpörögtem. Azaz rengeteg ihletem volt, de nem tudtam kivitelezni. Az volt a bevett szokás, hogy 3 éjszaka alatt lett egy majdnem kész dal. Ez most már zavarosabb lett, de követek egy sablont. Van egy kis kialakított helységem, ez a purgatóriumom. Ide általában péntek és szombat este jutok ki, amikor már alszanak a gyerekek. Leülök ötletelgetni, összerakok egy dob alapot, eldöntöm a hangolást és a tempót, hogy most mifélét akarok csinálni. Ha sikerül kicsikarni egy tetszetős témát azt mentem is, ehhez építek hozzá lépésenként. Felszoktam venni készre a sávokat, sokszor a basszust is. Hogy miért? Mert másnapra kúrvára elfelejtem. Mivel kevés időm van, biztosra kell mennem. Ne kelljen másnap azzal baszakodni, hogy hogy is játszottam ezt tegnap. Így 1-2 este alatt összeáll a zenei rész. Alap esetben ezt szoktam hallgatni a rákövetkező héten és próbálok szöveget elképzelni hozzá. Ragaszkodom hozzá, hogy a zenén nem változtatok a szöveg miatt. Kifejtem hamarosan mért nem. A hétvége közeledtével próbálok valami szöveget csapni rá. Rákattanok, magamba beszélek és dúdolom. Keresem azt az egy szót amivel elindulhatok. Előkapom a telóm, szólok itthon, hogy TRANSZ!!, és elkezdek írni. Ilyenkor általában nettó másfél percenként megzavarnak, de próbálok nem kizökkenni. Perverzitásom a rím és a metafora. Nem tudom leküzdeni, kényszeres vagyok, elfogadtam. Aztán amikor eljön a kövi este, már délután melegítem a hangszálaim amiket tudom, hogy este szarrá fogok erőltetni, mert mindent úgy csinálok ahogy elmondják az ügyesek, hogy ne. Felmegy a károgás, párhozamosan veszem a hörgést. Még aznap este elkezdem készre keverni. Másnap szoktam véglegesíteni, maszterelni. Ritkán változtatok a zenén és a szövegen a végén. Csak ha nagyon muszáj. Azért, mert amit előző alkalmakkor csináltam, zene, szöveg, vokál, azt abban a tudatállapotban csináltam, akkor az jött ki belőlem, úgy érzem hitelesnek. Napok múlva már nem abban az állapotban vagyok, nem bírálhatom felül önmagam. Faszság, tudom, de én ilyen vagyok. ️
Mennyire volt nehéz meg találni a saját hangzásod? Gitárhangzás, vokál stb.Mi az ami a legnagyobb kihívás egy új szám elkészítésében?
Megtaláltam? Egy szopás az egész. Szerintem amíg meg nem süketülök, addig fogok vele elégedetlenkedni. Olvastam róla, videókat néztem, kérdezősködtem. De vagy balfasz vagyok hozzá, vagy türelmem nincs. Inkább addig tekergetek mindent amíg meg nem tetszik. A legnagyobb kihívás pont ez. Na meg újabban a szöveg. Leblokkol az agyam egy ideje amikor írni akarok. Van csomó rohadt jó alapom, de a szöveg nem megy. Talán ebben a karácsonyi időszakban megszáll a szeretet szelleme és írok pár depresszív, öngyilok szöveget miközben haldoklom a töltöttkáposztától.
Gondolkoztál más projektet létrehozni az Ymberophilia mellett?
Igen. Deathcore, hardcore, ambient, death, country, de a synthwave is tervben volt. Amiből talán valaha lesz is valami az egy pincébe hangolt, röfögős grind szerű akármi, aminek a központi témája a hétköznapi családapák nyűgje lenne. Minek ég a villany, minek ennyi minden szart venni, faszért állnak be a családos parkolókba egyedül stb…
Szoktad hallgatni a saját szerzeményeidet?
Rendszeresen, hisz’ magamnak csinálom elsősorban. Teljesen átszellemülök amikor írom őket. Mondtam ezt a transz állapotot meg a trippelést. Minden hallgatásnál részben eltudom érni ezt. Sose értettem azokat akik nem hallgatják a saját cuccukat. Másrészt tanulok is belőle, ösztönöz, hogy legközelebb jobb legyek.
Melyik a kedvenc saját albumod/számod?
Mindazösszes. De vannak amikhez kimondottan több érzelem köt. Az első a Fekete napok. Ez volt ugye az első dalszöveges, meg ugye írtam a többi dolgot is róla. Utána a Lakatok. Ennek a szövege jól sikerült úgy érzem. Konkrétan egy öngyilok szitu már a pokolból, megbánással, tudatra ébredéssel. Utána a Falaim, talán mert viszonylag új, meg az „ének” részt tökre élveztem, hangzása is elfogadható. Az Összetört minden, mert geci jót gyúrtunk össze veled. Majd a kakukktojás az Az a bizonyos. Ennek a gitártémája 15 évig pihent és feltűnt sokszor más formában. A szövege, vagyis a mondani valója az pedig bennem lapul 20+ éve. Lehetek ratyi, gyenge, nyomi. Nem tudom kinek mennyire érthető, de az iskolai bántalmazásról szól. Talán ahogy ez megszületett, lezártam egy fejezetet az életemben, szóval már megérte gitárt ragadnom X éve.
Mik a tervek a jövőre nézve? Új Ep esetleg album?
Túlélni az ünnepeket… Tervem jó ideje, egy nem összecsapott full album, nem csak digitálisan. A kedvencebbnek ítélt, megjelent dalok újra véve, szigorúan csak a hangzást piszkálva. Meg neked lógok egy Split-tel. Szal passz. Gondolom kidobok egy Single-t, mert publikálhatnékom lesz.
Mi az, amit a zenélésen kívül szeretsz csinálni? Bármilyen hobbi?
Mi nem? Ha most azt mondanák, hogy életem végéig azt csinálhatom amit szeretek, én lennék a legjobban kétségbeesve, felemésztene a bőség zavara. Most per pillanat egy Night Elf hunterrel (World of Warcraft) szarakodok amíg a zenélés pihen, de persze Ymberophilia a karakter neve. Ne kelljen felsorolnom mást. Engem minden érdekel, mindenbe belekezdek, majd megunom. Talán a nem diagnosztizált ADHD miatt. Amúgy a másik ami végig kísérté az életem az a peca, de pár éve kiszerettem belőle. Túltoltam, nagyon ráfüggtem. Persze annak is a „csúcsa” a legyezőhorgászat ragadott el a vége fele. Most úgy vagyok vele, hogy terelem a gondolataim ha eszembe jut. Mint egy kibaszott drogos…
Még egy nagyon fontos kérdés. Melyik a kedvenc söröd? Ha van persze.
Nem iszom meg sört. Én VBK-s voltam, de mióta gyerekeim vannak azóta nem piázom. Kialakult bennem egy állandó készültségi helyzet, hogy „NA MOST IRÁNY AZ ÜGYELET”. True story, szal letettem az ilyen dolgokról. Amikor pedig ittam, akkor rúgjak is be, anélkül meg minek.
KáDé:
Egyszemélyes projektként milyen nehézségekkel találkoztál induláskor?
Hogy szarul szólt a gitár, hogy nem volt pénzem húrokra, hogy nem volt hangkártyám. Hogy több sávnál belaggolt a gépem, hogy mi a faszt is kell nyomni, hogy jó legyen. Na meg a nem a rec gombra nyomtam rá pedig tök faszán felvokáloztam. És persze, hogy másnak mi a faszé nem tetszik, pedig sztem tök jó. Végülis minden…
Mit tanácsolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni egy hasonló projektben?
Hogy csinálja. Magának, ne másnak. Ne akarjon másoktól nyúlni, ne kövesse a bevett szokásokat. Ne törvényszerűen akarjon mindent, merjen kísérletezgetni, ne féljen publikálni, büszke lenni rá. Mindig akad egy valaki akinek tetszik, akinek sokat fog jelenteni amit alkotott. Ha az élete során, egy valakinek az életére hatással van amit ő alkotott, akkor már megérte. Na nem éppen egy blackes felfogás, de ezzel igazolom az állításom. Kérdezzen meg másokat, küldje el az ötleteit tapasztaltabbaknak. Én is ezt csináltam. Persze én nehezen fogadtam meg a makacsságom miatt, de rengeteget segített. Csak hajrá.
Mi az a legnagyobb cél, amit még elszeretnél érni ezzel a projekttel?
Rólam szóljanak a hírek, velem legyen tele a sajtó. Világuralom, saját TV műsor. Olyan Mónika show szerű, de metálosok ölnék egymást, hogy Metallica vagy Megadeth. Semmi 
Ne unjam meg, terelje a figyelmem, és pár olyan nyomi lelkűt megérintsen mint én vagyok. Esetleg dobjon egy olyat üzibe, hogy köszi, megértem és becsülöm a munkád és a mondani valód. A világuralom esélyesebb.
Hogyan született meg a Darkborne ötlete?
Onnan, hogy amikor kijött a BÁL-lal közös Split album, nyakamba vettem a zinternetet és túrtam a weboldalakat, hogy hova tudnám betuszakolni magunkat egy kis hír reményében, de nagyon nem ment könnyen. Na meg rohadtul vártam már egy interjú felkérésre, hogy megváltoztassam a világot a mondandómmal. Persze ez nem így megy, most már én is máshogy látom. Nagyon kell szelektálni, nagyon nagy a terheltsége ezeknek a nagyrészt hóm vebzineknek. Ahogy nálunk is ez megy sajnos. Ezért is feküdtünk neki inkább az interjúknak. Kevesebb poszt, de úgy gondolom őszintébb anyag. Magamból indultam ki, a fajtámnak akartam teret amikor betámadtam „Gormoth” Ádámot, ő meg ráugrott persze. Világuralom fanatikus ő is.
Mit gondolsz, a Darkborne elérte már az általad kitűzött célt, vagy van még hova fejlődnie?
Öhm, szerintem olvasottságban odabaszunk sok hasonló weboldalnak. Követők száma viszont siralmas. Viszont, nem ez volt a cél. Ez egy kibaszott szekta. Biztos vagyok benne, hogy sok projektnek és zenekarnak löketet adott, hogy megjelentek nálunk mint partner. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de minden interjúban elmondom, hogy bármit változtathat az alany, neki tetszen, ne nekem. Az én felfogásom az, hogy a zenész ad, a hallgató kap. Utálom ezt, hogy a zenésznek kell törekednie, hogy ugyan má valaki hallgassa meg és kuncsorognia kell egy kis figyelemért. Arra törekszem, hogy legalább nálunk érezze azt, hogy megbecsülik. Bár ritkán mondom, hogy mennyire jó amit csinál, majd oda figyelek erre is. És az is cél volt, hogy kapcsolatokat építsek, tanuljak, újat halljak. Ez is teljesítve, példaként itt vagy te. Rohadt jó arcokat ismertem meg, marha jó sztorikat olvashattam. Minden egyes interjúztatott alanyhoz kialakult egy kötődésem. Hálás vagyok nekik érte, és persze nektek is. Hullámzóan, de élvezem a Darkborne-t. Ismét tartozom valahova.
És végül a legfontosabb kérdés: Bejgli vagy mákos guba?
Glutén, tej, tojás diétán vagyok évek óta. Az itt felsoroltak konkrétan eltennének láb alól. Metálos mi? 😀 Lesz bejgli, feleségem hihetetlen jól megoldja ezeket, mert az egész család áldott ételallergiában. Ha választhatnék egy tocsogós, szétázott, agyon mákozott, cukorsokkos guba lenne. De már az illatával is beérném.
Köszönöm a kérdéseket srácok. Nagyon élveztem. Még lenne mit mesélnem, de mint ismertek, rohadt sokat tudok pofázni arról amit szeretek, és hajlamos vagyok túltolni. Remélem jövőre ha nem is a világuralom, de akár egy közös projekt összejön. Puszi