Sikerült Tóth Balázzsal egy igencsak terjedelmes interjút összehozni ami által betekintést nyerhetünk a Balashtoth studió projekt kulisszái mögé. Balázs nem mellesleg a kultikus magyar metal zenekar, a Casketgarden alapító gitárosa, de közreműködött már több projektben is. Bivaly riffek, ütős hangzás és egy beszédes figura.
(Géé)
Szia Balázs. Örülök, hogy összejött ez az anyag. Már jó ideje tervezem ezt az interjút, de te adtad meg a löketet hozzá a megkereséssel. Sok kérdésem van, kezdjük az alapokkal.
Hogy ismerkedtél meg a metal zenével?
Én köszönöm a lehetőséget. Nagyon örültem az oldalatok létrejöttének, mert igazi hiánypótló a hazai színtéren. Ilyen undergroundnál is undergroundabb zenékkel egyre kevesebben foglalkoznak.
1991 nyarán jött ki a Guns N’ Roses “You Could be Mine” klipje, benne Arnold Schwarzeneggerrel a Terminator 2 beharangozójaként. Szerintem az én generációmban nagyon sokakat ez a “terminátoros” klip vonzott be a műfajba. Legalább egy évig azután csak GNR-t hallgattam, az első (lengyelpiacos) kazettáim is az Appetite for Destruction és a Use Your Illusion 2 voltak. Igazából Gunshoz hasonló zenéket akartam találni, így Alice Cooper, Skid Row, Mötley Crüe meg ilyesmik mentek nálam utána, sőt néha Poison is, de annál már éreztem, hogy az azért már túl “lágy”. Aztán Ozzy No More Tears albuma volt a következő fontos állomás, ott igazán keményen, zakatolósan (akkor még nem tudtam, de metálosan) szólt a gitár a korábbiakhoz képest és azok a mély riffek, Ozzy magas hangjával teljesen magával ragadtak. Az első metal lemez, amit már tudatosan azért szereztem be, mert hogy az keményebb, az az Anthrax Sound of a White Noise albuma volt. Egy haverom akkor menőnek tartott Fistful of Metal felvarrója miatt az Anthrax név nem volt ismeretlen számomra, haha. Máig ez a kedvenc Anthrax lemezem. Aztán nagyon gyorsan jött a Countdown a Megadethtől, meg a Metallica fekete lemez, miután hamar visszaástam a korai lemezeikhez, és a Ride the Lightningért voltam különösen oda. Egyre keményebb cuccok kezdtek érdekelni. Egy Headbangers Ball-os koncertfelvétel miatt vettem meg a Shades of Godot a Paradise Losttól (ami nem az a lemez volt, amit akartam, viszont az Icon még nem volt a boltban) viszont így ez lett az első “hörgős cucc”, amit hallottam. Utána már bátrabban vásároltam ilyeneket. Így egy kazettavásárlásos hétvégén, Musitz Petivel (későbbi Casketgarden gitáros) ketten vettük meg a Sepu Chaos AD-t, Morbid Angel Covenantját és a Death Individual Thought Patterns lemezét. Nyilván csak a Sepu tetszett elsőre, de mindegyik valahogy visszavonzott, még ha elsőre nem is értettem pontosan mit hallok. Mind a mai napig ezek a legfontosabb death/thrash metal lemezek számomra. Persze hamar eljutottam a Carcass, At The Gates, Entombed, Dismember stb zenekarokig, amik félelmetes hatást gyakoroltak rám, mert egyszerre voltak fogósak, dallamosak és hihetetlenül kemények. Aztán persze egyre mélyebbre merültem az underground bugyraiba, mára kb 1000 CD-ből álló gyűjteményem van, aminek nagy része svéd banda, haha.
Milyen volt akkor metálosnak lenni?
Ekkoriban olyan 12-14 éves lehettem, szóval még gyerek. A metálkodás kimerült a kazetta vásárlásban és másolásban, illetve a Metal Hammer Hungarica gyűjtésben. A zene volt az első dolog, amit akkor úgy éreztem, hogy ÉN élek meg, tehát nem G.I. Joe, vagy Masters of the Universe bábukkal, Legoval vagy számítógépen játszom el. Ezt mind el is hagytam akkoriban a zene miatt. Az egyetlen dolog, ami eleinte “szociális” volt számomra az a kazetta cserélgetés, illetve a helyi könyvtár zenei könyvtár részelege volt, ahol hétvégenként mindenféle rock/metal lemezeket hallgattunk, szintén Musitz Petivel, meg néha arra tévedtek mindenféle arcok, pl a későbbi Casket basszusgitárosok: Szabó Csabi és Őri is, sőt a harmadik bőgős, Schummel Dénes ott is dolgozott később. Ott hallottam Slayert és Iron Maident először, de akkor még utáltam őket, haha.
Át is vették a lemezeket/CD-ket kazira, a hanghordozó árának tizedéért. Ez kb 80-150 forintot jelentett, ami telesen zsebpénzkompatibilis megoldás.
Koncertekre csak úgy 14-15 éves koromtól engedtek el a szüleim. Mosonmagyaróváron nem volt sok koncert, főleg nem extrémebb metál, de volt egy koncert 1994 nyarán (ha jól emlékszem) amire mindenképp el akartam menni, és ez egy Zombie Holocaust (legendás móvári Death Metal banda)/ Jean Dark (ilyen modern metál Szombathelyről) közös bulijának meghirdetett esemény volt, amire végül a Jean Dark nem jött, mert közben Strong Deformityvá alakultak. Imádtam azt a metálos közösséget is, és ezután szinte minden Móvári rock/metál koncerten ott voltam. De ez a Zombie buli adta a végső lökést, hogy megpróbáljak én is zenélni.
Egyébként a magyar undergroundból ezek a bandák voltak rám nagy hatással ebben az időben: Extreme Deformity, Mood, Subject, Sear Bliss, és a Moby Dick első 4 lemeze.
Az első hangszeres élményed mikor és hogy történt?
Ez vicces, mert a Metallica Pulling Teeth (Anasthesia) c. basszusgitárszólója volt az, amire azt mondtam, hogy ezt a “gitárszólót” el akarom játszani. Totál azt hittem, hogy szólógitár. Karácsonyra kértem is egy gitárt. Klasszikus nylon húrost kaptam, mert ugye azon kell tanulni- mondták a szüleim. Volt kezdetben egy tanárom és ezeket a tipikus kezdő dalokat tanította, ujjpengetéssel: House of the Rising Sun, meg ilyenek. Látta, hogy annyira nem érdekel, mert már pár skálázós óra után saját számokat mutattam neki, de így készen, szöveggel, hörögve, haha. Igaz tényleg nem érdekelt annyira az akkordozás, viszont sokat tanultam belőle. Az is kiderült, hogy Valentin a Zombie Holocaustból is ennél a tanárnál kezdte, és végül az előbb említett koncertre is emiatt az infó miatt (is) mentem el. A buli előtt Valentin megengedte, hogy kipróbáljam a Jackson gitárját, így nyilván egyből akartam egy elektromos gitárt. Később szintén ő mutatta meg, hogy kell tompítani, hogy torzítóval is jól szóljanak a riffek. A Zombie Holocaustnak hatalmas jelentősége van abban, hogy zenélek, bár erre csak később jöttem rá. Ezúton is köszi! Érdemes meghallgatni az Elfelejtve, Eltemetve demójukat, igazi kult-klasszikus.
A klasszikus gitár egyébként mindig is fontos eleme maradt a zeneszerzési metódusomnak, viszont a Pulling Teethet soha nem tanultam meg, haha.
A Casketgarden előtt játszottál már valahol?
Igen, egy Black Secret nevű heavy metal zenekarban. Három pár számos demónk volt, ebből kettőn játszottam, sőt zenét is szereztem. Ez ilyen 1995-1997 körül lehetett. Tipikus helyi zenekar volt, feldolgozásokkal főleg: Pokolgép, Ossian, Beatrice, Helloween, Iron Maiden, ilyesmiket toltak mikor beléptem. Közvetlenül mielőtt kirúgtak viszont már Nevermoret, Panterát, sőt az In Flames Moonshieldjét is ezek mellett. Ez utóbbit én énekeltem, haha. Remélem senkinek nincs róla felvétele.
Úgy kerültem be, hogy az egyik gitárosuk kilépett és másodgitárost kerestek. Mindkét gitárost ismertem, az egyikkel fociztam is, szóval tudtam erről, de nem nagyon érdekelt a dolog. Viszont akkoriban kerestem egy elektromos gitár tanárt, és a szólógitárosuk (aki maradt), Pusztai Peti tanított embereket. Fiatalabb volt nálam egy évvel, de kb 20 évvel jobban játszott. Komolyan, az ország egyik legjobb szólógitárosa a srác, gondolom még mindig. Hallásra lejátszott mindent. Szóval elmentem hozzá pár órára, és megtanultunk pár Helloween meg Pokolgép számot és azt hiszem a második órán kérdezte, hogy nem akarok-e belépni a Black Secretbe? Bár már Musitz Petivel terveztünk egy zenekart, de az még sehol nem volt. Kb ott tartottunk, hogy mindkettőnknek volt egy olcsó elektromos gitárja és volt egy “szuper” logónk a Mortuary névre (amit egy az egyben úgy nézett ki, mint az Obituary logó, és egy rohamsisakos koponyára volt rajzolva, mint egy napszemüveg, haha). Musitz is mondta, hogy szálljak be, mert legalább megtanulok szólózni, meg majd lehetünk előzenekar.
A Black Secretből már a Casketgarden megalakulása után kerültem ki, mert nem vettem komolyan a dolgot. Igazából már korábban sem tetszett, hogy saját dalokat nem nagyon írtunk és játszottunk.
Milyen zenei hatások miatt kezdtétek el a Casketet?
Igazából már a Mortuaryval (ami ugye nem volt igazi zenekar) is az volt az elképzelés, hogy gyorsabb death metal, de legyen benne valami a Paradise Lost-ból is. Érdekesség, hogy a eleinte a későbbi Depths of Depravity basszer Menyus hörgött, és ő nem értette mi a szart akarunk ezzel a Paradise Lost dologgal, meg hogy igazából nem is volt ez zenekar, és legtöbbször a klasszikus gitárokon riffeltünk otthon. Le is lépett.
Viszont 1995-ben meghallottam az At the Gates Terminal Spirit Disease lemezét, és akkor kattant be, hogy bazzeg így lehet dallamos a death metal és így lehet Paradise Lostosan nyomorúságos! A legfőbb hatásaink az At the Gates és a Paradise Lost mellett, a Dismember, Gates of Ishtar, korai In Flames, korai Dark Tranquillity, Carcass, Death, később The Haunted, Carnal Forge voltak. Igazából pont jókor kezdtük, mert mind a Carcass, mind az At the Gates, illetve a Death is akkoriban fejezték be a dolgot, így a magunk szórakoztatására írtunk számokat hasonló stílusban. Nem mintha esélyünk is lett volna betöltetni az általuk hagyott űrt a metál szcénában, de a bennünk hagyottat talán igen.
Egyébként az első koncertünket pont a Zombie Holocausttal, a Depths of Deptavity elődjének számító Brutal Masturbationnel és a tatai Sable zenekarral játszottunk.
Akkor azért igencsak más volt a magyar metal zenei színtér. Hogy éltétek meg a koncertezéseket és ami vele jár?
Szerintem annyira nagyon nem lehetett más. Amikor kezdtük 1998-ban, kb az első lemezig tartó 5 évben mindenféle random helyen koncerteztünk, teljesen meghívásos, cserekoncertes alapon: művházakban, kocsmákban igazi színpad nélkül. Szerintem nem igazán volt akkor még rendes klubhálózat, rendes hangosítással (nem tudom ma van-e). Eleinte nem is volt túl sok koncertünk, viszont a cserekoncertezéssel lassan egy csomó jófej arccal, bandával megismerkedtünk: Art of Butchery, Cold Reality, Agregator, Sable (később Killing Art), Testimony, Dying Wish, Vale of Tears, Megazetor, Remorse, Monastery, Diafragma és még ezer másik, és észrevétlenül beépültünk az undergroundba és az emberek gondoltak ránk, ha egy kisebb mini fesztiválról volt szó. Meg különbenis, kb egy sörért elmentünk játszani bárhova és ennek híre ment gondolom.
A nagy itthoni “áttörést”, még az első lemez előtt a Summer Rocks jelentette, a PeCsa szabadtéren, ahol a Children of Bodom, Anthrax és a Nightwish előzenekar voltunk, más zenekar fel sem lépett itthonról aznap. Egyáltalán nem a mi súlycsoportunk volt a line-up, haha. Igazából azért mi lettünk az előbanda, mert a szervezőnek tetszett az akkori demónk és ugyanazt a Marshall erősítő/láda kombinációt használtuk, mint az Anthrax és kellett egy backup backline, haha. A szervező azt mondta, ezt ne áruljam el senkinek, de talán már elévült ez a kérés. Mindenesetre, ezen a bulin nagyon sokan megismerték a nevünket és a “This Corroded…” lemez kicsit később így már nem a nagy ismeretlenségbe érkezett. Utána rendszeresen játszottunk Pesten meg szerte az országban és nem is mindig a legszarabb helyeken. Szigeten is négyszer.
A kiadó szlovák volt és elég jól megpromózták az első lemezt, ezáltal egy csomó kinti bulink is volt. Pl. 2005-ben játszottunk a Brutal Assaulton is, ami akkor még egy viszonylag kicsi fesztivál volt. Viszont bekerültünk a rotába, így 2009-ben újra játszottunk, akkorra viszont már kb a jelenlegi méretű lett a dolog. Az Opeth-tel volt közös öltözőnk, belegondolni is fura most.
A koncertezést, szervezést én intéztem és míg az elején nagy kihívás volt, meg igazán jellemformáló gyakorlat, és imádtam, az utolsó évekre igazi nyűggé vált. Ráadásul a hazai klub- és fesztiválszíntér akkor ilyen félprofi volt, és kb soha nem az történt, ami le lett beszélve. Minden második koncert backlineját, sőt hangosítását sokszor a helyszínen kellet újra megszervezni (sok hónapos szervezés ment a levesbe ezzel) és ebből kezdett elegem lenni. Én csak zenélni szerettem volna. Mindenesetre 2012-ig kitartottunk.
Mért hagytátok abba?
Az előző kérdésben részben megválaszoltam. Igazából nem jutottunk el arra a szintre, hogy menedzserünk legyen, nekem meg elegem lett ebből a Mr Zenekar szerepből, főleg, hogy akkoriban született a kislányom is. Ezen kívül, volt egy-két olyan pont, ahol újabb 6-7 számjegyű összegeket kellett volna befektetni a zenekarba, pl elmenjünk turnézni, vagy legyen booking agencynk, vagy minőségben továbblépjünk. Ezt már nem tudtuk bevállalni és ha pár ilyen lehetőségre nemet mondasz, akkor az többé nem fog visszatérni, sőt el is kerül. Szintén ekkoriban kerestem melót külföldön, inkább Ausztriára gondoltam, mert Mosonmagyaróvárról oda átmehettem volna dolgozni minden nap, de kaptam egy lehetőséget – váratlanul- Írországban. Gyakorlatilag ez tette a pontot a végére, mert a fentiek miatt épp jó időszak volt ez arra, hogy elvállaljam a melót.
Pozitívan gondolsz vissza rá?
Most már abszolút igen. Csak a jó dolgok jutnak eszembe. A zenei része, mindig maximálisan fasza volt az akkori tudásunkhoz mérten. Sőt, szívesen hallgatom is az első kivételével bármelyik lemezt. A háttérmeló részét továbbra sem csinálnám próbák, koncertek, meló stb mellett. Így, hogy a Balashtoth gyakorlatilag csak egy stúdióprojekt, így más a helyzet. Meg nyilván még annyi háttérügy sincs vele.
Milyen zenekarban voltál még benne?
A Casketgarden előttit már említettem, a Casket után az első projekt, amiben részt vettem egy Lice nevű formáció volt, egy észt kollégámmal Kirillel és a hírhedt, spanyol Teitanblood dobosával, aki szintén kollegám volt Írországban. 3-4 dalban gitáron játszottam és dalszerző is voltam a lemezükön. Kérdezték nem lennék e tag, de nem vállaltam, mert annyira nem az én zeném ez a post-black metalos dolog. Végül a svéd Shiningos Niklas lett az énekes és a Season of Mist adta ki a lemezt. Lehet, hogy be kellett volna lépnem, haha? Ez is inkább stúdiós project volt egyébként, bár 1 próbán részt vettem.
Ezután csak vendégszerepelgettem itt-ott, pl a Thy Catafalque Meta lemezén, a Multilation Case cuccon, ahonnan aztán egyenes út vezetett az …In Viscero-hoz Bozók Gyurival (Rém, Multilation Case stb). Ez is stúdiós project, viszont itt minden dalban írtam részeket és játszottam is. Elég érdekes kísérlet szerintem. Igazából az alap svéd death metal riffeket díszítettem fel dallamokkal, szólókkal. Tök más lett tőlük az egész feeling, mint amilyen eleinte volt. Szerintem sokkal zeneibb is lett a dallamoktól az anyag. A horror film koncepcióról még nem tudtam, amikor írtam a témákat, viszont pl a Suspiria c. dal esetében az a “boszorkánytánc” jellegű dallamos motívum az telitalálat lett mind hangulatban, mint témában.
Hiányzik, hogy együtt csapasd egy zenekarral?
Mármint egy izzadságszagú próbateremben? Nem, haha. Ami néha hiányzik az a kreatív input, hogy pl. egy dobpörgetésről eszembe jut egy riff, ami megváltoztatja az egész dalt, ez a ping-pong a témákkal hiányzik egy kicsit. A koncertezés számomra soha nem volt olyan értékű, mint a dalszerzés, így az – őszintén szólva – annyira nem hiányzik.
Mikor költöztél ki Írországba? Volt valami különleges oka? Persze ha nem titok.
2012-ben. Tálcán kínáltak egy melót és nem akartam visszautasítani. Jött az egész család, és igazából ez az itthoni stressz sem hiányzott egyáltalán.
Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el egyedül zenélni? Képben voltál már akkor a studiózással?
A zenélést nem hagytam abba, mindig gyakoroltam, riffeltem, egy csomó témám született 2012-2018 között. Akkor még nem vettem fel őket, csak az alap riffek voltak meg, és a fejemben képzeltem el, hogy szólna felvételen. Már a Casket idején is imádtam a stúdiózást, imádtam a lemezfelvételt. Szerintem a 3. és 4. lemez idején én voltam az egyetlen, aki végig ott volt minden hangszer felvételénél a stúdióban. A negyedik, The Estrangement Process albumot, a dobok kivételével, gyakorlatilag én produceltem. Egyszer Töfi a Denevér stúdióban fel is ajánlott valami nyári gyakorlatszerűséget, de a Szolnok messze volt. Mindig érdekelt ez a dolog.
Már Írországban éltünk, amikor elgondolkodtam, hogy van ez a Gibson Les Paul gitárom, rohadtul nem kell ilyen árú gitár ahhoz, amit csinálok (semmit), mi lenne, ha eladnám és összeraknék egy kis home studiót. Így is lett. Vettem egy fasza, de nem túl drága Ibanezt, 2 stúdiómonitort, egy számítógépet, hangkártyát az árából és elkezdtem YouTube videókat nézni, hogy is megy ez. Felvenni már tudtam ugye, de a keverés kihívás volt. Már 2012 óta követtem Ola Englundot és neki van ez a vasárnapi riff challenge, ahol ő adja a dobsávokat, neked meg ki kell találni rá riffeket pár nap alatt. Tetszett a dolog, mert lehetőséget adott a keverés gyakorlására, már alapból jó hangzású dobokkal. Ezért kezdtem el csinálni ezeket a riff challengeket alapvetően. Néha bekerült egy-egy videóm a műsorába, de soha tudta kimondani a nevem (a Balázs hivatalosan a legszarabb név külföldön ilyen szempontból), ezért változtattam a csatorna nevét Balashtoth-ra Azt egyszerűbb egy külföldinek jól kiejteni. Végül az “új zenekarom” neve is ez lett. Nem így terveztem, de igazából szerintem mindegy, hogy mi a név, ha az ember feltölti tartalommal.
A dalaidhoz Deathmetalvoicer tolja a vokált, te nem próbálkoztál soha vele?
Én nem akartam énekelni, épp azért mert már próbálkoztam vele, haha.
A csatornámon feldolgozásokat, illetve ilyen rekreációkat is csinálok számomra fontos dalokból. Az egyik egy Dimension Zero dal lett volna, de szerettem volna rá éneket (korábban egy The Haunted dal ének nélkül jött ki). Rákerestem YouTube-on, hogy Dimension Zero vocal cover és feljött Deathmetalvoicer, egy japán srác, aki megtévesztően úgy hangzott, mint Jocke Göthberg, a DZ énekese. Jocke a Marduk Those of the Unlight és Opus Nocturne alapvetésein énekelt, és van valami extra gonoszság, fröcsögés a hangjában, tehát nem az az átlagos ordítás/károgás. Megkérdeztem hát, hogy énekelne-e a dalban. Benne volt, sőt feltolta a korábbi eredetileg Peter Dolving énekelte The Haunted dalt Marco Aro hangon is. Akkor már kész volt az első EP, amit ki akartam hozni instrumentálisan, de végül megkérdeztem nem énekelne-e rajta. Benne volt. Amikor felmerült, hogy mi legyen a zenekarnév, azt mondta szerinte maradjon inkább Balashtoth, mint a csatorna, az valahogy gonoszan hangzik számára, haha.
Te írod a dalszövegeket?
Igen, és fel is “éneklek” egy mankót a ritmika miatt, majd leírom melyik sort/szót milyen hangszínen hallom a fejemben, elküldöm a dalt, kb 3 nap múlva visszajön és 90%-ban tökéletes. Iszonyat sima ügy Deathmetalvoicer-rel dolgozni.
Van valaki, akivel az új ötleteidet megtudod osztani, esetleg segít is tanácsokkal?
A zenei ötleteimet még így ötlet stádiumban nem nagyon szoktam megosztani senkivel. Az a módszerem, hogy ha egy riff felvétel nélkül is megmarad bennem, az valószínűleg elég jó. Ha fel kell venni, hogy emlékezzek, akkor valószínűleg nem elég fogós. Plusz SWOLÁ-k (Sunday with Ola Riff Challenge) igazából olyanok, mint egy publikus riff folder, amihez mindig nyúlhatok, ha hiányzik egy téma egy dalból vagy ilyesmi. Plusz ezek révén azt is megértettem, hogy ami nekem bejön az nem feltétlenül az, ami másnak tetszik és fordítva. Ilyen szempontból is jó tanulási lehetőség. Volt, hogy mondtam magamban, hogy na ez a SWOLA ez baromi szar lett, de ha már ennyi időt beleöltem kirakom. Azt nézték meg és lájkolták legtöbben természetesen. A szerintem korszakalkotó riffjeimnek meg 100 viewja sincs, haha.
Amikor már fel vannak véve a dalok, témák, akkor ugye ott van Deathmetalvoicer is nyilván, aki mondja, hogy melyik tetszik neki jobban vagy kevésbé. Így kb látom, hogy melyik dalban van több “potenciál”.
Igazából nem szeretném, ha beleszólnának dalokba kívülállók, az írás fázisában, mert akkor valahogy nem érezném az enyémnek őket. Direkt ez volt az alapötlet az egész Balashtoth dolognál. Persze, akinek muszáj volt megmutatni pl vendégszereplők (meg a család több százszor), az hallotta.
A keverés része más tészta, azt a vége felé meg szoktam osztani pár emberrel. Bozók Gyuri az egyik, akivel rendszeresen megszakértjük a dolgokat, igazi Mekk Elek módjára. A másik pedig Albert Tamás (Faded Remembrance, Embertears), de említhetném Tóth Ádámot (Kajgün, The Dethroners, Art of Dethronement) is, az ő véleménye mindig igazán kifinomult és hasznos, mert ő tanulta is ezt a dolgot.
Milyen daw-ot és pluginokat részesítesz előnyben?
DAW-ként a Cubase-t használom, gitárpluginok közül a Neural DSP Omega Granophyre-ja és Soldano pluginjai a kedvenceim. Ha csak gyorsan fel akarok valamit venni, akkor pedig általában a Bogren Digital AmpKnob BDH5169-ét használom, mert ha elkap az ihlet, nem szeretek erősítőt tekergetni, mert az kizökkent abból a kreatív állapotból. A YouTube dolgokhoz általában ezek valamelyike szól, mert egyszerűbb velük dolgozni, utólag állítani a hangzáson stb.
Az EP-k mindegyikén és közelgő lemezen is a régi fizikai Madman csöves előfokom szól egy IR-ral, mint fő hang, illetve halkan alákeverve a Grindstein pedál plugin verziója, hogy legyen egy kis lánccsörgés is. Össze sem hasonlítható a fizikai cucc a pluginokkal szerintem. Inkább egy ilyen érzés dolog ez, mert hangban azért közel lehet kerülni ma már. Jobb érzés az igazi cuccon játszani, és valahogy “közelebb” és hamarabb szól, szóval komolyabb dolgokra azt használom. Egyszer remélem eljutok addig, hogy a Madman rendes erősítő fej verzióját vegyem fel egy igazi, bemikrofonozott hangfallal. Egyelőre nincs hely, ahol ezt megvalósíthatom a lakásban.
A basszus bonyolult, de a fő hang a Bogren BassKnob STD. Dobokra meg igazából több plugin keverékét használom, de a kedvencem a Mixwave Mario Duplainter Drums.
Van olyan folyamat, amit a pokolra kívánsz?
A dobok programozása ilyen. Maga a kreatív rész, hogy milyen téma legyen melyik riff alatt már nem is annyira – régen azt utáltam a legjobban – de az, hogy a mididob minél emberibben szóljon, illetve a dob keverés (főleg a pergő) az eléggé bosszantó tud lenni. Vicces hangszer ez, mert az elő doboknál a harc része meg pont az, hogy minél gépibbé tegyük kompresszorral, meg mintákkal.
Az egész keverésnek az első szakasza, hogy eljuss az alapmixig, ami kb minden dalon működik kisebb változtatásokkal, is egy elég lélekölő feladat tud lenni egyszemélyes zenekar/hangmérnök/keverősként, mert elfárad az ember füle és nem tudja objektíven hallani a dolgokat. A keverésnél pl a legtöbb idő azzal telik el, hogy néha hetekig semmit nem csinálok, mert el kell engednem a dolgot picit, ugyanis túlságosan rágörcsöltem, nem hallom a különbségeket. Nem az lenne egészséges folyamat persze, hogy mindent egy ember csináljon, de ezt tudja megengedni magának a magunkfajta egyemberes zenekar per pillanat. Másfelől pedig ez is egy olyan kihívás, amiből rengeteged tanul az ember.
Sok videós anyagot csinálsz a felvételkészítések mikéntjéről. A puszta segítőkészség vezérel?
Igazából igen. Amikor elkezdtem ezt stúdiós dolgot, a legtöbb tutorial YouTubeon ilyen pro-stúdiós arcoktól volt (most is amúgy), és szerintem az otthon felvevő arcoknak, kezdőknek, haladóknak legtöbbször az túl sok információ. Minket nem érdekel, hogy hogy mikrofonozd a dobot, minket jobban érdekel, hogy keverd az EZDrummert, haha. Amiket én csinálok, azok alapvetően nem tutorialok, nem mondom, hogy így kell csinálni, csak azt, hogy én így csinálom. Erre mindig figyelek, hogy elmondjam. Talán valakinek hasznos, mert hasonlóan limitált feltételei vannak.
Több régebbi -és feltehetőleg új- interjú alanyunknál is felmerül a neved. Hogy alakultak ki ezek a kapcsolatok?
Legtöbbjük valamilyen formában még a Casketgarden-hez köthető. Itt-ott találkoztunk, játszottunk együtt vagy ilyesmi. Ahogy válaszoltam az egyik kérdésnél hatalmas haveri körünk alakult ki egy időben az undergroundban, az emberek ide-oda sodródtak, de a szemetet előbb-utóbb összefújja a szél, haha.
Volt valamilyen hatása a személyiségedre, hogy belekezdtél a projektedbe? Azon kívül, hogy türelmet tanított 
.
Nem is a projekt, hanem maga a zenélés tanított arra, hogy nincs olyan, hogy tökéletes, és kár is azt hajhászni. Ez egy folyamatos tanulás, és mindig lesz valaki, aki valamiben jobb. A 12 éves kínai srác Instagramon lenyomja Marty Friedman csúcskorszakának szólóit pl. A lényeg, hogy abban az időpontban a lehető legjobbat add.
Elégedett vagy azokkal a lehetőségekkel amiket egy UG zenész jelenleg kaphat? Min változtatnál ha lehetne?
Igazából nagyon bírom, amit most csinálok. Sokkal nyugodtabb, mint a Casketgarden idején. Akkor gitározok amikor úgy érzem, akkor veszek fel, amikor akarok, akkor jelentetem meg amikor kész. Én pl az egész Spotify meg streaming dolgot nagyon élvezem így a saját zeném szempontjából, mindamellett, hogy zenehallgatóként imádok CD-ket venni még mindig.
Ami a lehetőségeket illeti, a zenét eljuttatni a hallgatókhoz ma szerintem könnyebb, mint régen, viszont kiemelkedni a tengernyi zene közül sokkal nehezebb.
A háttérmunkát illetően úgy érzem sokkal limitáltabb egy most induló banda. Minden metal hír oldal ugyanazokat promóközleményeket hozza le szóról szóra. Ha nincs mögötted egy ismert PR cég, szinte lehetetlen szélesebb körben még egy hírt is lehozni. A Casketgarden idején, submiteltem egy hírt Blabbermouthra és simán kirakták. Ma ez a rész nehezebb és invesztálni kell bele, ha szeretnéd pörgetni a nevet.
Viszont én már nyilván nem világsikerre pályázok. 47 éves vagyok, csak a zenémet akarom prezentálni, ha tetszik király, ha nem az is fasza. Ott van millió másik zene, amit lehet hallgatni.
Amit változtatnék, azt ti már meg is léptétek. Több platform kellene tök ismeretlen zenekaroknak, és ahelyett, hogy Dave Mustaine kifújta az orrát a Metallica zsebkendőbe, simán lejöhetne egy Balashtoth vagy …In Viscero hír, ugyanúgy nem érdekel senkit, haha.
Van olyan projekt vagy zenekar, amit kiemelnél, mert jóval több figyelmet érdemel?
Őszintén szólva nem nagyon hallgatok új zenéket, de azért van egy pár felfedezettem. Külföldről talán a svéd LIK-et, és a dán Baestet említeném, bár ez utóbbi azért elég ismert. Király még a dán Livløs, és szintén jó volt a belga Mordkaul tavalyi lemeze. Itthonról a korábban az interjúban felmerült magyar bandák mellett még Deprived of Salvationt mondanám, ami mostanában nagyon bejött. Sok ilyen láncfűrészes banda van, de ők nagyon dalközpontúak, ami számomra a minden.
Van valami más is amivel a szabadidődet elszoktad ütni?
Zene és munka mellett nem sok szabadidőm van, de abban a kutyával sétálok sokat, meg filmeket, sorozatokat nézek. Imádok mindent, ami sci-fi, de nagyon kevés igazi fantasztikus film készül. A horrort is bírtam régen, de ott is inkább a különlegesebbeket, mint pl a Hellraiser. Szeretem, ha van valami “lore” nem csak az ijesztegetés a lényeg.
Várható tőled valami a közeljövőben?
Most egy teljes nagylemeznyi anyagon dolgozunk Deathmetalvoicer-rel, ami már úgy 80%-ban kész. 2 dalra várom az éneket és akkor már csak egy kis kreatív keverés, automatizálás meg a master lesz hátra. Jövő tavasszal jelenik meg majd, de dalok, singleként majd előbb is. 9 szám, körülbelül 39 perc. Lesznek rajta egyből a Casketgarden után írt dalok is, és egészen friss témák is. Szerintem tök jó lesz.
Köszönöm a válaszaidat és a belefektetett energiát. Lehet kicsit hosszúra sikerült, de úgy gondolom ezek fontos kérdések voltak és örülök, hogy betekintést engedtél az életedbe és a munkásságodba. Minden jót és kitartást kívánok.
Én köszönöm a lehetőséget. Igazából a Balashtoth kapcsán még viszonylag kevés interjút adtam, úgyhogy tényleg megtiszteltetés. Minden jót az oldalhoz, tényleg hiánypótló itthon!